Egyre vonzóbbá teszik Szilicét a turisták számára

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A „Történelmi históriák és természeti csodák – Gyere és légy részese!” címet viseli Szilice Község azon pályázata, amelyet az Interreg szlovák – magyar határmenti együttműködési program keretében a Via Carpatia Európai Területi Együttműködési Csoportosulás támogatásával valósított meg az önkormányzat testvértelepülésével, Szihalommal karöltve.

Az önkormányzat nem első, a turizmus fejlesztésére irányuló pályázatát valósítja meg, hiszen a Szilicei-fennsík értékeire építve, igyekszik azt jobban megismertetni, és a turistáknak igényeit kielégíteni. Idén ez a második, az idegenforgalom fejlesztésére irányuló projektjük. Áprilisban a „Titokzatos Szilcei-fennsík” sikeres pályázatuk keretében a látogatók számára a páratlan Szilicei-fennsík élővilágát és rejtekhelyeit bemutató tanösvényen információs táblákat helyeztek ki, ill. pihenőzónákat alakítottak ki.   

Jelen pályázatuk zárórendezvényére augusztus 28-án került sor a NATURACAMP kempingben, ahol a pályázati támogatásból 5 megszállásra alkalmas faházikó került átadásra, azzal a céllal, hogy a községbe látogató túrázókat, családokat akár több napra is ott tartsák.

„Szihalom testvértelepülésünkkel karöltve nyújtottuk be pályázatunkat, amelynek keretében mindkét településen egy -egy kemping kiépítése valósult meg. Szilice és környéke olyan gyönyörű természeti kincseket rejt, amelyek vonzzák a turistákat. Községünkben kevés a szálláshely, a kereslet azonban jóval nagyobb iránta. Ezért úgy gondoltuk, hogy ez egy jó alkalom arra, hogy az idelátogató turisták, vendégek, családok akár több napot is megszállva töltsenek el a fennsíkon. A pályázatnak köszönhetően immár akár erdei iskola megtartására is lehetőséget tudunk biztosítani, hogy a gyerekek saját maguk megtapasztalhassák a fennsíki életet, környezetet, megismerjék kincseit.

Célunk a község idegenforgalmi fejlesztése, ezért pályázataink is folyamatosan egymásra épülnek. Idén két, a turizmus fejlesztésére összpontosító pályázatot valósítottunk meg, amelyek mindegyike a turisztikai infrastruktúra bővítésére irányult, és mindkettő szorosan összefügg” – nyilatkozta portálunknak Várady Tamás, Szilice Község polgármestere.

Az újonnan átadott kempingben a projekt bemutatását követően a jelenlévők a karsztvidék szépségeiről hallhattak előadást, majd kultúrműsor és kézműves foglalkozások mellett kötetlen szórakozással zárult a nap.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás