Fél éve működik Gömörben a falugazdász program

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A szlovák és magyar agrárpolitika szinte összehasonlíthatatlan. Még Szlovákia nem tudja kitermelni élelmiszerszükségletét, és folyamatosan importból biztosítja élelmezését, addig Magyarország permanensen növelni tudja agrárexportját, sőt a külhoni területeken is segíti a gazdákat.

A közös Kárpát – medencei tér kialakítása céljával Felvidéken is elindult a falugazdász program. A több mint tíz falugazdásszal tevékenykedő hálózatot a Gazda Polgári Társulás és a Szlovákiai Agrárkamara működteti. Márciustól kezdetét vette a jogi tanácsadás is, valamint a falugazdászok képzése, amelyet szakmai részről a gödöllői Szent István Egyetem biztosít.

A gömöri régió, illetve Bódva – völgy gazdáival február végén Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara elnöke Tornagörgőn találkozott egy szakmai találkozó keretében, amely Burkus Imre, a térség falugazdásza véleménye szerint szükséges, és egyben sikeres is volt.

„Magas részvétel mellett valósult meg a találkozó, amelyen három járásból – Nagyrőcei, Rozsnyói és Kassa – környéki – voltak jelen gazdák, mezőgazdasági vállalkozók. Az előadások mellett sok hozzászólás volt, és egy diskurzus alakult ki” – véleményezte az első találkozójukat Burkus Imre, akitől beszélgetésünk közben azt is megtudtuk, hogy eddigi tapasztalatai szerint régiónkban a falugazdász program a gazdák körében pozitív fogadtatásban részesült.

Burkus Imre, tornagörgői fiatalember 2018 novemberétől tölti be a falugazdász szerepét a Rozsnyói járásban, majd decembertől a Nagyrőcei járásért is felelősséget vállalt. Jelenleg több mint harmincöt mezőgazdásszal és gazdával tart kapcsolatot és segíti tevékenységüket.

A nyitrai mezőgazdasági egyetemen végezte tanulmányait növénytermesztési menedzser szakon, de a mezőgazdász családban felnövekvő fiatalember már gyerek kora óta gyarapította a föld megműveléséhez szükséges tapasztalatait, és jelenleg is mezőgazdasági vállalkozó.

Burkus Imre

Kizárólag növénytermesztéssel foglalkozom. Utóbbi évek során nyitottam a speciális növények irányába, és a jövőben tovább szeretném bővíteni a növény struktúrát, így a búza, árpa, szója mellett, már mákot és mustárt is termesztek. Búzából gyakorlatilag telített a piac. Ezért próbálok másfelé is nyitni” – árulta el találkozásunkkor.

Mit csinál egy falugazdász?

A falugazdász a gazdák, a mezőgazdaságban vállalkozó személyek segítését szolgálja. Többek között szakmai tanácsadást nyújtok a gazdáknak a gazdálkodásukat érintő területen. Amennyiben igénylik, felkutatom az értékesítési csatornákat is, és a felvásárlási központokkal való kapcsolatfelvétel és a gazdák ezzel kapcsolatos tájékoztatása is a feladatköröm. Tehát a termelés, feldolgozás és értékesítés területén igényelt tanácsadást látom el. Fontos a gazdák aktuális nemzeti, anyaországi vagy EU-s pályázati lehetőségekkel kapcsolatos tájékoztatása, az ezt célzó rendezvények megszervezése.

Egyebek mellett feladatom a gazdakataszter összeállítása, amely az adott térség magyar gazdálkodóinak összeírását, illetve a gazdaságok jellemzőinek rögzítését, regisztrálását jelenti. A feladatok széleskörűek, említhetném akár a szakmai tanulmányutak vagy egyéb szakmai programok és szakmai kiállításokon való látogatói és kiállítói részvétel megszervezését is , de a gazdálkodóknak segítséget nyújtunk az elemi károk és a vadállomány által okozott károk megállapításában is, és közreműködünk a károk megtérítéséhez szükséges okiratok kitöltésében, illetve igény mutatkozik az 504-es földtörvény által előírt “bérleti és albérleti szerződések megkötése, valamint a földregisztrációs eljárásban való segítségnyújtás és informálás iránt is. Gyakorlatilag minden olyan tevékenység a feladataim közé tartozik, amely a gazda tevékenységét előre tudja mozdítani.

A támogatást igénylő gazdálkodóknak a kérvény kitöltésében való segítésgnyújtást és a GSAA térkép rendszeren keresztül a terület berajzolását is vállaljuk, ami májusban ismét aktuális lesz. Fizikai személyek területalapú támogatásában is útbaigazítom az érdeklődőket, ha szükséges” – nyilatkozta portálunknak Burkus Imre.

A fiatalember kérdésünkre, hogy a két járásban ez alatt a pár hónap alatt milyenek a tapasztalatok, miben kértek a gazdás segítséget elmondta: „Leggyakoribbak voltak utóbbi időben a vegyszer és műtrágya használatának leadásával kapcsolatos kérdések, mivel a mezőgazdászoknak február 15-ig le kell adniuk. A földtörvénnyel kapcsolatosan is vannak megkeresések. Folyamatosan érdeklődnek a mezőgazdászok, mivel az 504-es törvény változott, és új bérleti szerződéseket kell készíteniük, ezért ezzel sok a dolguk a gazdáknak” – ismertette.  

A létrehozott falugazdász hálózat egyik nagy előnye, hogy a falugazdászok amellett, hogy folyamatos képzéseken vesznek részt, egymást is tudják szakmailag segíteni, illetve kiegészíteni. Amíg az egyik a növénytermesztés nagymestere, a kollégája az állattenyésztést, vagy az ágazat egy másik speciális tudást igénylő területét (pl. borászat) látja át, és tud információt, segítséget nyújtani akár a gömöri gazdának is. Felvidék – szerte tizenkét falugazdász tevékenykedik, köztük Gömörben a Rimaszombati és Poltári járásban Tankó Tamástól (0905 542 672, tomas.tanko@post.sk), a Losonci és Rimaszombati járásban Bodon Dávidtól (0915 533 377, bodon.d20@gmail.com) vagy  a Rozsnyói és Nagyrőcei járásban Burkus Imrétől (0918 383 565, imiburkus@gmail.com), aki áprilistól a rozsnyói Rákóczi Magyar Házban is megtalálható, igényelhetnek segítséget a mezőgazdászok és gazdák.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás