Ha nem lesz magyar egység, a szlovák pártok megtanítanak minket rájuk szavazni

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

2020. februárjában kerül sor a parlamenti választásra Szlovákiában. Ennek a választásnak komoly tétje lesz a majd félmilliós felvidéki magyarság számára, ugyanis félő, hogy képviselet nélkül maradunk. Erről szólt volna a szlovákiai négy magyar párt elnökének vitája Gombaszögön.

A meghívást azonban Bugár Béla, a Most – Híd elnöke, és Fehér Csaba, az MKDSZ elnöke nem fogadták el, így csak Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke, és Menyhárt József az MKP elnöke „vitáztak”.

Lengyel Diana, a gombaszögi médiasátor egyik munkatársa, a pártelnöki vita moderátora üdvözölte a két megjelent párt vezetőjét, majd elmondta: „Erre a vitára mind a négy szlovákiai magyar párt elnöke kapott meghívást. Bugár Béla a Híd vezetője arra hivatkozva, hogy későn kapta meg a meghívót, és most éppen előretervezett szabadságát tölti, nem vállalta a részvételt, illetve a Híd vezetője továbbá arra hivatkozott, hogy a Pátria rádió távolmaradása miatt, ha jelenleg itthon tartózkodna sem biztos, hogy eljönne Gombaszögre. Fehér Csaba, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke pedig szintén jelezte, hogy nem kíván részt venni ezen a találkozón. A két távolmaradó elnök mást nem delegált” – ismertette a műsorvezető, akit leginkább az a kérdés foglalkoztatott, hogy a Most – Híd által felkínált lehetőséggel, miszerint megnyitotta listáját mindenki előtt, miért nem él az MKP.   

Menyhárt József ezzel kapcsolatosan kifejtette: „Erős regionális párt vagyunk, teljes szervezettséggel, struktúrával. Képesek vagyunk 115 polgármestert hozni, és 33 megyei képviselőt, tudunk megyei alelnököket állítani, mi már parlamenten kívül bizonyítottuk azt, hogy a régiót képviseljük. Tehát egy olyan pártra bízni a mi etnikai képviseletünket, amely vegyes politizálást folytat, úgy gondolom nem kell nagyon magyarázgatni. Nem kértük mi sem, hogy jöjjenek a mi listánkra. Mi megegyezést egységet és egységben képviseltséget gondoltunk el.

Az MKP elnöke elmondta azt is, hogy aki az emberek közt jár, pontosan érzékeli, látja és hallja, hogy a választók egységet és összefogást akarnak.

Simon Zsolt ennél kritikusabban vélekedett a témában. „A Magyar Fórum a Híd javaslatát cinikus javaslatnak vette. Olyan módon, hogy felkínált egy jegyet egy süllyedő hajóra. Majd egy következő kérdés alkalmával később hozzátette: „Nagyon örülök annak, hogy az utóbbi hónapokban sok fiatal próbál hozzászólni a politikához. Még jobban örülnék neki, ha nemcsak kívülről, különböző kezdeményezéseken keresztül tennék ezt, hanem vállalva a politikai felelősséget, úgy, ahogy a Magyar Fórum fiataljai vállalták azt és beléptek a politikai színtérre, és viszik döntésük felelősségét. A Híd is viszi a felelősségét azért, hogy egy olyan kínálatot adott, amelyet nehéz elfogadni. Szerintem célzottan. Van egy fontos dolog, amiről nem beszélünk. A magyar egység, a közös lista megteremtése azért nagyon fontos, mert a szlovák pártok azt fogják csinálni, hogy feltesznek a saját listájukra egy – két úgymond magyart” – hívta fel a résztvevők figyelmét.

Menyhárt ezt kiegészítve elmondta: „Örülök annak, hogy Simon Zsolt is gyakorlatilag azzal, hogy volt egy kísérleti projektje a Híddal, most visszatért az eredeti gondolkodásmodellre. Gyakorlatilag a kör körbe ért. Ugyanazt a vonalat mondjuk. Regionális szinten ott az erőnk. Úgy gondolom, hogy a szlovák pártok most nagyon figyelnek bennünket, hogy lesz e egyáltalán egység. Készek arra, hogy egy – egy magyar, vagy magyarnak mondható képviselőt odatesznek a maguk kínálatába, és megtanítják a magyar embert magyar emberre szavazni, de már a szlovák pártok színeiben” – fejtette ki az MKP elnöke.

A beszélgetés nézői kérdésekkel ért véget, amelyek a közösségi felelősségvállalást és annak súlyát érintették, amelyeket a résztvevők hosszantartó tapsa kísért, ezzel is hangsúlyt adva az összefogás igényének a választók részéről. A közös indulás gyanakvással teli, amelynek legnagyobb akadálya, hogy az egyes pártok felszámolandó tényezőnek tartják egymást.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás