Idén is megtartották a hagyományos Gasztrofesztivált és májusfaállítást Rozsnyón

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Gasztrofesztivál, gazdag kulturális program, májusfaállítás és táncház. Április 30-án az érdeklődők mindent megtalálhattak Rozsnyón a Bányászok terén, ami szemnek, szájnak ingere és kedvére való volt.

A Csemadok Rozsnyói Alapszervezete a gasztronómiai fesztivál keretében hagyományos, egyedi készítésű magyarországi és szlovákiai kézműves termékek és őstermelői élelmiszerek bemutatásával és árusításával várta az érdeklődőket. A fesztivál szinte egész napos volt, amelynek társszervezője volt Rozsnyó város és Magyarország Kassai Főkonzulátusa.

„Ez a rendezvény már harmadik éve kerül megrendezésre, amely annak idején a főkonzulátus és a Csemadok egyeztetésével indult, és nagy öröm számomra, hogy évről – évre Rozsnyó városa is a rendezvény mögé áll. Bízom benne, hogy a következő években is lesz folytatása, hiszen az a küldetése, hogy a régióban élő, és a régióban dolgozó termelőknek, vállalkozóknak, őstermelőknek a színvonalas, minőségi termékeit megismertesse az itt élő emberekkel” – mondta köszöntőjében Haraszti Attila, Magyarország Kassai Főkonzulátusának főkonzulja.

A harmadik alkalommal megrendezésre kerülő rendezvényen fellépett a Labyrynt együttes, a szilicei Kökörcsin, a HoryZone együttes, a rozsnyói P. J. Šafárik Gimnázium diákjai és a Fábry Zoltán Óvoda-, Alap- és Szakközépiskola Pedagógus Énekkara.

“Úgy gondolom, hogy egy jól sikerült rendezvényen vagyunk túl, az előző évekhez képest talán ez még jobban sikerült. Az emberek érzik, hogy szükség van erre a rendezvényre a téren. Eljöttek magyar és szlovák emberek is, és legalább hallják, lássák, hogy kik is vagyunk, valamint nem szeretnénk kiszorulni a „Főtérről”, mert ez a város a magyaroké is. Huszonegy árus volt itt idén, nagyon széles kínálattal. A gasztronómia részben célunk az volt, hogy olyan ételek legyenek, amelyeket otthon az asszonyok már nem főznek meg, de itt meglehessen kóstolni. Itt volt a bükkszentkereszti szlovákok kulturális testvérszervezete is, akik évről – évre szívesen jönnek” – tudtuk meg Füzék Erzsébettől, a Csemadok Rozsnyói Alapszervezetének elnökétől.


A fesztivált a hagyományos májusfaállítás ceremóniája követte 17 órai kezdettel a Történelmi Városháza előtt, amely esemény kapcsán a Haviar, a Dubina és a Borostyán néptánccsoportok működtek közre. Az eső itt is közbeszólt, és a városháza nagytermében került sor a Borostyán fellépésére, amelynek keretében több mint száz fellépőt láthatott a közönség egyszerre táncolni. Az egymás után és egymásra épülő rendezvények zárszavaként a Kicsinyek Táncháza “Húzzad édes muzsikásom…” címmel került sor, amelynek keretében a népi játék- és tánctanítás mellett, a Viselet Napja alkalmából a magyar népviselet sokszínűségét ünnepelték. A teljes rendezvény ideje alatt Rusnák Maroš és népi zenekara biztosította a zenét.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás