Kettős megemlékezést tartottak Jólészen

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A katolikus templom tövében a Cházár András Polgári Társulás és az önkormányzat szervezésében, a falu szülöttje, Cházár András születésének 275. évfordulójáról és a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójáról emlékeztek meg 2020. június 7-én Jólészen.

Idén a megemlékezésen a váci Cházár András Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény a koronavírus miatt kialakult rendkívüli helyzet miatt nem képviseltette magát, azonban Ványi Éva megbízott igazgató üzenet formájában osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel: Az idei évben több olyan esemény fordulópontjához érkeztünk, amely összeköt minket váciakat Veletek, jólésziekkel. 2020-ban ünnepelhetjük Cházár András születésének 275. jubileumát, azonban idén 100. éve, hogy megtörtént szétszakításunk a trianoni békediktátum által és 10 éve annak, hogy erre a szomorú eseményre a magyar élni akarás hivatalosan is a Nemzeti Összetartozás Napjaként reagál” – fogalmazott az intézményvezető, aki levelében kiemelte, hogy a politikusok előtt járva, nem 10 éve gyakorolják ezt a fajta magatartást: „…mert tudjuk, hogy csak együtt juthatunk előre. Ti kedves jólésziek, a település vezetése, a Cházár András Polgári Társulás elnöksége és tagjai azért tudtátok megvalósítani azt a sok minden szépet a faluban, a Cházár házban, az emberi közösségekben és az emberi kapcsolatokban, mert nem a rombolásban vagytok érdekeltek, hanem a településetek szépítésében, gyarapításában és építésében” – tolmácsolta szavait a jelenlévőknek Zagiba Tibor, a Cházár András társulás elnöke.

Az utódok, ha 275 év távlatából emlékeznek valakire, az életében szép és nagy dolgokat kellett, hogy tegyen. Cházár András emberszeretete, mindenki irányába való segíteni akarása mai napig tiszteletet vált ki nem csak a jólésziekból, hiszen nevéhez fűződik a váci siketnéma intézet alapításának kezdeményezése is, ahol tiszteletére az idei évforduló kapcsán a 2020/2021-es tanévet Cházár András Emlékévvé nyilvánítják.

Jólészen az évforduló kapcsán a Grulyavárhoz vezető ösvényt (Cházár András nyári lakhelye), amelyet 2016-ban tártak fel, új a népszerűsítését elősegítő információs táblákkal látják el, ezzel is segítve a turistalátványosság megismerését. Mindemellett a társulás, az önkormányzat és a Lukács család jóvoltából Kiss Asztrid, a rozsnyói művészeti alapiskola tanárának kivitelezésben egy Cházár András arcképével ellátott tábla készült, amely a Cházár András tóhoz kerül kihelyezésre.

Cházár mindig gondolt azokra, akiknek sorsa nehezebb volt. Ügyvédként ingyen védte a szegényeket. Az ő nevéhez fűződik a grulya meghonosítása szülőföldjén is. Úttörő munkájával ételt adott a szegényeknek az ínséges téli időkre. A Jólészen végzett ásatások helyszínén, Cházár András feltételezett nyári lakhelyén több pince és egy halastó is található. A jólésziek és a Cházár András Polgári Társulás évek óta próbálkozik a hely feltárásával, hogy átörökíthessék településük leghíresebb szülöttjének hagyatékát a jövő nemzedék számára.

„Méltán lehetünk büszkék kis falunk szülöttére Cházár Andrásra. Születésének 275-ik évfordulóján büszkeség töltse el szívünket, s hajtsunk fejet emléke előtt” – mondta Tisza István önkormányzati képviselő, majd felkérte a jelenlévőket, hogy helyezzék el a megemlékezés koszorúit a falu szülöttjének szobránál.  

Ezt követően Lukács Ildikó, a község polgármestere emlékezett meg a 100 évvel ezelőtti trianoni döntésről és szólt az egybegyűltekhez: ”Ha az életben nehéz helyzetbe kerülünk, az jut eszünkbe, hogy milyen jó lenne a jövőbe látni. De a Jóisten nagyon bölcsen tette, hogy visszatartotta az emberiségtől ezt a tudást, mert ha a világ az akartunkon kívül rosszra fordul, a jövőbelátás elvenne tőlünk a legfontosabb dolgot a túléléshez, mégpedig a Reményt!” – mondta, majd hozzátette: „Gondoljunk bele, hogy ha dédapáink – nagyapáink akkor láttak volna a jövőbe, akartak-e volna ilyen jövőt maguknak, mint amilyet a XX. század hozott számukra? Vajon itt lennénk-e mi ma? – tette fel az elgondolkodtató kérdést.

Befejezésül pedig kiemelte, hogy bármilyen is legyen a világ körülöttünk, gondoljunk mindig a száz évvel ezelőtti őseinkre, akik a trianoni döntés után is megmaradtak embernek, s magyarnak.

A kettős megemlékezést Mikesi György, az iskola nyugalmazott igazgatója is megtisztelte jelenlétévél, amely kultúrműsor – vers és a Cházár András Énekkar előadásának – kíséretében ért véget.  

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás