Nem fogadták el az utcanevekre vonatkozó rendeletet Rozsnyón

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Rozsnyó város képviselőtestületének tagjai nem fogadták el a legutóbbi, utcanevekre és más közterületek elnevezésére vonatkozó általános érvényű rendeletet (VZN). Mivel az ajánlott utcanevekkel kapcsolatban több képviselő is a nemtetszését fejezte ki, Karol Kováč képviselő javaslatára végül az ügyet levették a napirendről.

A rendelettel szemben főleg Beke Zoltán képviselőnek voltak fenntartásai, aki szerint a város minden lakóját érinti, mégsem volt elektronikus formában közzétéve, ami nem helyes.

„Nem minden utcanév van úgy lefordítva magyarra, ahogy azt a mai napig használják. A hivatalos fordítást egy komáromi fordító készítette, aki – mivel nem lakik Rozsnyón – nem tudhatta, hogy az adott utcaneveket hogyan használják nálunk magyarul valójában” – magyarázta Beke.

Más képviselők is egyetértenek abban, hogy bizonyos elnevezések rosszul, a használatostól eltérően lettek lefordítva. Pavol Burdiga polgármester is elismeri a képviselők véleményét. „Teljesen megértem, hogy ha valaki tud magyarul, érzi, hogy szó szerinti, elferdített fordításokról van szó, amelyeket át kéne dolgozni” – fejtette ki véleményét. Burdiga szerint össze kéne ülnie az utcaneveket elbíráló bizottságnak megvitatni az ügyet.

Az új általános érvényű rendeletnek tehát össze kéne egyeztetnie a város jogi előírásait az érvényben lévő, községekről szóló 369/1990-es számú törvénycikkellyel, amely ez év április elseje óta van érvényben. A cikkely írja elő a településeknek, hogy általános érvényű rendeletet hozzanak létre az utcák és más közterületek neveiről, valamint azok megváltoztatásáról.

A javasolt rendelet magába foglalta az utcanevek feltüntetésének módját táblák segítségével, valamint az utcanevek létrehozásának és megváltoztatásának szabályait. Ezen kívül megállapította a névadási bizottság funkcióját, amely nem más, mint a városi önkormányzatoknak való segítségnyújtás ilyen esetben.




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás