Öt cserkészcsoport táborozik Felső-Gömörben

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Öt cserkészcsapat választotta idén a Felső – gömöri tájat táborhelyévé. A gyönyörű táj, és a természet öle mintegy 120 cserkésznek ad otthont több mint egy héten keresztül. A tábori zászlót július 6-án húzták fel, és tíz napot töltenek együtt a csillagos ég alatt.

„Minden éven elmegyünk táborozni. Ez valójában az egész éves cserkészmunkánknak a kicsúcsosodása, hiszen hétvégenként foglalkozunk a gyerekekkel az őrsi foglalkozásokon, és nyáron eljövünk egy ilyen tíz napos cserkésztáborba, ahol sátorozunk és mindent magunknak alakítunk ki az erdőben. Jelenleg Pelsőc mellett vagyunk, és a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség /SZMCS/ öt csapata táborozik itt együtt. Nyékvárkonyból és Nádszegről érkeztünk a nyugati részről, illetve a szepsi, kassai és királyhelmeci cserkészcsapatok vesznek részt a közös táborozásban” – nyilatkozta a Gömörilapnak Juhász Szabó Csilla, az SZMCS kommunikációs vezetője.

Napjainkban a gyerekeket nagyon nehéz kimozdítani a digitális világból. A cserkésztábor ennek az abszolút ellentettje, hiszen olyan tíz napot töltenek kint a természetben, amikor egyáltalán nem foglalkoznak kütyükkel, nem ülnek a számítógép előtt, hanem kint vannak a szabadban, és folyamatosan foglalkozásokon, versenyeken vesznek részt. A táborban a gyerekek mindemellett megtanulják a természetközeliséget, a természettel való bánást és együttélést.

Schvikker Alexandra az 5. sz. Szent Jakab Cserkészcsapat és az idei tábor parancsnoka elmondása szerint a gyerekek kaphatók a programokra, és élvezik a szabadban töltött időt.  

„Az első nap az építkezésről szólt. Felállítottuk a sátrainkat, mindenki elkészítette a saját fekhelyét, hogy kényelmes legyen a tíz napra, majd tábortűzzel zártuk az estét. Együtt játszottunk és énekeltünk. Ma reggel pedig zászlófelvonással kezdtük a napot, amely része a reggeli ceremóniának. Ezt követően pedig imádkozunk és reggelizünk. A reggelit követően szentmisével koronáztuk meg a vasárnapi napot, egy nagyon kedves atya járt nálunk, Puss Sándor jezsuita szerzetes, aki egy nagyon ifjúságszerető misét tartott itt. Sokat kérdezte a gyerekeket, foglalkoztatta őket, és voltak játékok is a mise keretén belül, úgyhogy nagyon élvezték a gyerekek. Délután pedig egy rohampályát szerveztünk nekik, majd volt egy szóháborús játék, amelyet szintén nagyon élveztek, és közben észrevétlenül bejárták az erdőt. Majd délután az Ezek megőrültek című játékot hoztuk be a táborba, és próbáltuk a tábor formájára kialakítani. Tehát nagyon aktívak a délutánjaink, és estére egy kicsit elcsendesedünk. Érezni is a gyerekeken, hogy elfáradnak, vacsorázunk, és jön majd a tábortűz, amellyel lényegében lezárjuk a napunkat. Lehúzzuk a zászlót, és olyan 22 óra körül szokott a tábor elcsendesedni és aludni térni” – avatott be a tábori programjaikba Schvikker Alexandra.

A cserkészek táborozásuk ideje alatt nagy gondot fordítanak arra, hogy minél kevésbé vegyék igénybe a természetet. A tábortűzhöz és főzéshez csak száraz fákat gyűjtenek, nem szemetelnek, amit pedig mégis produkálnak, szelektíven gyűjtik össze. De egy ilyen tábor alkalmával a gyerek legfőképp azt tanulja meg, hogy milyen önmagáról gondoskodni, valamint a közösséghez alkalmazkodni, közösségben viselkedni és együttműködni a csoportjával.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás