Sikeresek a Rákóczi Szövetség programjai

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A Felvidéken 2010 óta nem csökken sem a magyar iskolaválasztók száma, sem a számaránya. Több felvidéki régióban egyértelmű növekedés tapasztalható.

A Rozsnyó és Vidéke Célalaphoz tartozó óvodák és iskolák évente kétszer találkoznak: ősszel és tavasszal. Az őszi rendezvényen kiértékelik a beiratkozást és elindítják az óvodai beiratkozási programot. Márciusban pedig átbeszélik és megfogalmazzák, hogy mire van szükség az áprilisi beiratkozásnál.

„Azért volt fontos számunkra ez a mai találkozó, mert a Rákóczi Szövetség munkatársát, a beiratkozásért felelős igazgatóját kértük meg, hogy első kézből tájékoztassa a pedagógusokat arról, hogy milyen elemekkel bővült az iskolaválasztási program. Gondolok itt az elektronikus bázisnak a kiépítésére vagy az iskolatáska projektre, illetve mindig vannak új információk, amelyek az iskolákkal és óvodákkal kapcsolatosak. Tehát egyfajta tapasztalatcsere is zajlik ezeken a találkozókon, amikor ötletelhetünk, véleményt cserélhetünk, így ezért is örülök, hogy ilyen nagy számban részt vettek rajta a pedagógusok” – nyilatkozta Palcsó Zsóka, a célalap vezetője.

Petrovay László, a Rákóczi Szövetség Magyar iskolaválasztási programokért felelős igazgatója a Rozsnyó és Vidéke Célalap vezetőjének meghívására érkezett március 19-én a rozsnyói találkozóra. Véleménye szerint a délután folyamán az iskola és óvoda igazgatóival, tanáraival egy konstruktív megbeszélés zajlott a Rákóczi Magyar Házban a Rákóczi Szövetség iskolaválasztási programjáról, a különböző kampányelemekről, programpontokról és az elektronikus egyéni adatrögzítésről.

„Egy operatív megbeszélésen vagyunk túl. Hasznosak ezek az együttlétek, mivel így elsőkézből át tudjuk adni a programra vonatkozó információkat, visszajelzéseket kapunk arról, hogy az elmúlt évben a különböző programelemek hogyan sikerültek, esetleg mit kell változtatnunk. Azért is fontosak ezek a fórumok, azok az érintettek tudják elmondani tapasztalataikat, akik az adott településen, intézményekben foglalkoznak ezekkel a programokkal” – tudtuk meg Petrovay Lászlótól.

Az Iskolatáska Programmal bővítenek idén

A Magyar iskolaválasztási programnak egy új programeleme az Iskolatáska Program, amelyet idén először valósítanak meg. A program keretében egy jó minőségű iskolatáskát kapnak azok a diákok, akiket magyar tanítási nyelvű iskolába íratnak be szüleik, tehát magyar iskolát kezdenek idén szeptemberben.

„Ezzel szeretnénk elismerni a szülők döntését, és gratulálni ahhoz, valamint megígérjük azt is, hogy az ősz folyamán eljövünk, és személyesen fogunk gratulálni egy egyszerű tízezer forintos ösztöndíjjal a szülőknek és a gyermekeknek döntésükhöz” – nyilatkozta portálunknak a program igazgatója.

Az iskolaválasztási programhoz hozzátartozik egy intenzív kampány is, amely komoly léptéket január elején ölt és egészen a beiratkozásokig tart. A kampány egyik eleme volt a Kárpát – medencei Mozgó Mozi rendezvénysorozat is, amelynek keretében közel ötven filmvetítésre került sor Felvidéken. A jó hangulatú rendezvények célja volt az is, hogy a filmvetítések mellett felhívják a szülők figyelmét a magyar iskola választására.

Felvidéken a következő hetekben kell döntést hozniuk a szülőknek arról, hogy iskolakötelessé váló gyermeküket milyen nyelvű iskolába íratják. A családok gyermekük számára választhatnak szülőföldjükön magyar vagy államnyelvű oktatást. A választási időszakban a Szövetség intenzív kampányba kezdett, hiszen a döntés egyszeri és egy életre szól. A cél érdekében december folyamán 20 000 magyarul beszélő óvodásnak küldte el Mátyás az igazságos című mesekönyvét a szülőket bátorító levelével együtt a szervezet.

-BK-

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás