Balszerencsés végjáték

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A HKM Rimaszombat jégkorongcsapata házigazdaként 3:4-es vereséget szenvedett Bártfa (HK Bardejov) csapatától a II. liga keleti csoportjában a döntő első mérkőzésén.

A hazaiak a 8. percben egy emberelőnyt még nem tudtak ugyan kihasználni, de így is már az 12. percben megszerezték a vezetést. Négy perc múlva újra létszámfölényben játszhattunk, de ez is kihasználatlanul maradt, így a harmad végén 1:0-ás eredmény állt az eredményjelzőn.

A második harmad elején aztán felpörögtek az események. Buda rögtön a harmad elején emberelőnyből növelte a hazaiak előnyét, de a vendégeknek is Leskovjanský révén sikerült szépíteniük. Négy perccel később viszont újra Buda volt eredményes, így 3:1-es hazai előnnyel mehettek szünetre a csapatok.

Nem indult jól a záró játékrész, hisz a vendégek rögtön a játékrész második percében Lopáček révén felzárkóztak egy gólra. Az 52. perc elején Buda szabálytalansága következtében ismét emberelőnybe kerültek a vendégek, amit Česelka könnyedén gólra váltott, egyenlítettek a vendégek. A végeredményt Palko állította be 20 másodperccel az utolsó dudaszó előtt.

Így a párharc első mérkőzése után a rimaszombatiak 0:1-s hátránnyal utaznak a jövő hétvégén Bártfára (Bardejov), ahol szombaton 17,30 órakor lépnek jégre. Amennyiben a mieinknek sikerülne megnyerniük a mérkőzést, a harmadik mindent eldöntő mérkőzésre másnap vasárnap 17:00 órakor Rimaszombatban kerülne sor.

HKM Rimaszombat – HK Bardejov 3:4 (1:0, 2:1, 0:3)

Játékvezetők: Lesay – Šebeň, Nosek, 300 néző.

HKM Rimaszombat: Križan – M.Slovák, Majerík, Šagát, J.Slovák, Filipiak – Gábor, Luchnikov, Moroz, Koniar, Vilchinskiy – Matúška, Škantár, Buda, Dmitriev, Zorvan – Nociar, Strelec.

HK Bardejov: Dzúr – Polaček, Koksharov, Leskovjanský, Lúč, Holéczy – Palko, Komloš, Lopáček, Paulovský, Lesňák – Hreha, Mihňák, Duračinský, Leščišin, Panóc – Česelka, Osuský, Chmeľ

Gólszerzők: 1:0 – 11:35 Koniar (Moroz, Vilchinskiy), 2:0 – 21:55 Buda (Koniar, Dmitriev), 2:1 – 29:41 Leskovjanský (Komloš), 3:1 – 33:22 Buda (Matúška), 3:2 – 41:25 Lopáček (Komloš), 3:3 – 51:44 Česelka (Polaček), 3:4 – 59:40 Palko (Paulovský, Komloš)

Lövések: 31:35, Kiállítások: 6:8, Büntető percek: 12:16, Emberelőny: 2:2

Csomós Elemér, fotó: ahojbardejov.sk




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás