Hétvégi futballmenü

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Íme, a Rimaszombati VSK csapatainak hétvégi programja, szurkolóinkat sok szeretettel várjuk a lelátókra!

TIPOS III. LIGA, KÖZÉP-SZLOVÁKIA

TJ Sklotatran Poltár – Rimaszombati VSK

Tíz hely és kerek húsz bajnoki pont az előnyünk a TJ Sklotatran Poltár csapatával szemben, amikor 2019. április 14-én (vasárnap) 15:30 órától, a közép-szlovákiai Tipos III. liga 2018/2019-es szezonjának 19. fordulójában, vendégként lépünk pályára a közeli Poltáron.

A hétvégi Liptovský Hrádok elleni győzelemnek (1:2) köszönhetően továbbra is versenyben vagyunk a dobogós helyezésért (netán feljutásért) – ebből a nem hivatalos célból sem a szakmai stáb, sem pedig labdarúgóink nem engednének szívesen!

Az eddigi teljesítmény továbbra is jónak mondható, hiszen 18 lejátszott mérkőzés után, 11 győzelemmel, 4 döntetlennel, 3 vereséggel és 37 bajnoki ponttal a táblázat 3. helyéről várhatjuk a következő megmérettetést. A feljutást jelentő első helytől is mindössze öt ponttal vagyunk lemaradva, és egy újabb győzelemmel, valamint a körülmények szerencsés alakulása folytán, akár egy mérkőzésnyi távolságba is kerülhetnénk. Ehhez persze tőlünk hibátlan, higgadt és türelmes játékra, az előttünk álló listavezető Ružomberok B, illetve a második helyezett, tavasszal még pontot sem vesztő fülekiek, vasárnapi délelőtti matinéján pedig számunkra kedvező eredményre lenne szükség.

A TJ Sklotatran Poltár idei teljesítménye jelen pillanatban a 13. helyre elég, egyenlegük 5 győzelem, 2 döntetlen és 11 vereség, amely 17 pontot eredményezett számukra. Feljutó csapatként egyáltalán nem olyan rossz eredmény ez, hiszen köztudott milyen nehéz megkapaszkodni egy felfelé történő osztályváltás esetén. Az utóbbi négy fordulóban nem tudtak győzni, mindössze Oravské Veselén sikerült egy pontot szerezniük, a kieséstől csupán öt pont választja el őket.

A TJ Sklotatran Poltár – Rimaszombati VSK mérkőzés játékvezetőjeként Faber Jakubot (Banská Bystrica) akkreditálta a szövetség. Segítőiként Šimko Ivant (Donovaly) és Krahulec Tomášt (Banská Bystrica) jelölték ki, míg az ellenőr feladatait Kučera Tibor (Zvolen) látja el.

IFI – II. LABDARÚGÓLIGA, KÖZÉP (U19, U17), 19. forduló: szombat, 13.30 – 16.00: Rimaszombati VSK – FK Tatran Turzovka (Katreniak – Rybár, Pataki).

DIÁKOK – I. LABDARÚGÓLIGA, KÖZÉP (U15, U14) ALSÓHÁZ, 5. forduló: szombat, 10.00 – 12.00: Rimaszombati VSK – Akadémia Juventus Žilina (Konček, Kúchen)

DIÁKOK – I. LABDARÚGÓLIGA, KÖZÉP (U13, U12), 13. forduló: vasárnap, 10.00 – 11.30: Rimaszombati VSK – MŠK Námestovo.

-Csomós Elemér-




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás