Jégcsarnok épül Kazincbarcikán

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Jégcsarnokot építtet a Kazincbarcikai Ördögök SE. A jégkorong-, floorball- és futsal-szakosztályt is működtető klub közleménye szerint a város szívében kapna helyet az új, modern komplexum.

Szatmári Gergő, a fennállásának 25. évfordulóját idén ünneplő klub ügyvezetője a kommünikében hangsúlyozta, az új jégcsarnok várható nyitása 2019 őszére tehető. A tervek szerint a Csónakázó-tó mellett fog megépülni a “modern, a jeges sportágak és a közönség minden igényét kielégítő komplexum”.

Idén ősszel a városi önkormányzat és az egyesület összefogásában egy mobil jégpálya létesül, áthidalva az új csarnok építésének időszakát. Természetesen ez az egyesületi „felhasználás” mellett a jeges sportok szerelmeseit is kiszolgálná. Visszakanyarodva az új jégcsarnokra, a megvalósításhoz szükséges területet és a pályázati önrészt Kazincbarcika Város Önkormányzata biztosítja az egyesület számára; erről január 18-ai ülésén döntött a város képviselő-testülete.

A pályázat három szakaszból áll: az elsőn sikeresen túljutott a klub, s most – 2018. januárjában – a második ütemnél, vagyis a tervezés, engedélyeztetés szakaszában tartanak. A tervek elkészítését és elfogadását követően indulhat el a kivitelezés előkészítése, majd maga az építkezés, ami ténylegesen a harmadik szakasza a beruházásnak.

Forrás: MTI, Fotó: boon.hu




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás