Jó a csapat… Hat mérkőzésből két pont

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Hat forduló alatt (18 pont) immár második döntetlenjét jegyezte a Rimaszombati VSK, amely szombaton késő délután a vendég TJ Jednota Bánová ellen is nyeretlen maradt a közép-szlovákiai Tipos III. liga hétvégi fordulójában.

Az előző mérkőzéshez képest négy helyen is változtatott a kezdőcsapaton Tomáš Boháčik edző: a kapuban Michálik helyett újra a fiatal Gregor, az eltiltását töltő Mičuda, illetve a szabadságon levő Juhász helyett pedig Lavrík és Šulek került a csapatba. Érdekesség még, hogy a héten igazolt szerb csatár, Marek Grujovič, is pályára lépett és góllal mutatkozott be.

Hűvös, borongós időben alig százötven (megszámoltuk) néző lézengett a találkozón, amikor a besztercebányai Stanislav Horný játékvezető sípszavára megkezdődött a mérkőzés, melynek az elején nem igen akadt sok említésre méltó történés. Ennek ellenére a vendégek a 11. percben teljesen váratlanul megszerezték a találkozó első gólját, Lukáš Švikruhának túl sok helyet hagytak védőink, ő pedig megköszönte, és 21 méterről a jobb alsóba lőtt. Időközben eleredt az eső és a pálya egyre vizesebb, csúszósabb lett. Ezt követően néhány percig még lendületben maradt a vendégek újonc csapata, utána viszont kiegyenlítettebbé vált a játék, így 0:1-es állásnál mehettünk a szünetre.

Fordulást követően hamar egyenlítettek a hazaiak, pár perc alatt góllá érett veszélyesebb játékuk: az első mérkőzését játszó Marek Grujovič volt eredményes. A gólt után a hazai csapat átvette ugyan a játék irányítását, több helyzetet is kidolgozott, de ezek rendre kimaradtak. Az idő múlásával a vendégek egyre inkább csak a biztonságra törekedtek, csapatunk sok hibával játszott, így sajnos helyzetekig sem nagyon jutottunk. Annak ellenére, hogy a vendégek a 65. perctől tíz emberrel játszottak, mivel Michal Mravecot kiállította a játékvezető második sárgáját követően.

A hajrában, immár emberelőnyben a mieink ugyan próbálkoztak, de nem sok eredménnyel, sőt pár perccel a vége előtt a vendégeknek volt hatalmas helyzetük, akár a győzelmet is megszerezhették volna. Kár, hogy 25 perces előnyünket nem tudtuk gólra váltani, csak hát ez a csapat, nem csapat. Játékosok jönnek – mennek, viszont ezek játéktudása nem nagyon üti meg ennek az osztálynak a színvonalát. Nem is beszélve arról, hogy a klubvezetésnek nem a játékosok minősége, hanem a mennyisége (ne kelljen értük sokat fizetni) a legfontosabb.

Összegzésként elmondható, hogy már most látható, hogy a tabella egyre inkább ketté szakad, és az alsóbb felében található csapatok nem sok jóra számíthatnak a jövőben. Ha pedig igazak a mendemondák a III. liga átszervezéséről (az első hat között kellene végezni), akkor már nem nagyon lesz könnyű dolgunk, szóval alaposan fel kell kötni azt a bizonyosat…

Legközelebbi ellenfeleink: Námestovo, Kalinovo, Martin, Fülek… Az is lehet, hogy a 10. fordulót követően is csak 2 pontunk lesz… Ilyen helyzetben bizony az edzőnek, illetve a klub vezetőinek már el kellene gondolkozniuk, hogy jobb lenne ha odébb állnának, és még idejében átadnák a helyüket…

A lelátókon helyet foglaló maroknyi szurkolótábor (a többség inkább tüntetőleg otthon marad) ezen kívánsága, óhaja most már egyre gyakrabban, egyre hangosabban hallatszik, csak éppen azok nem hallják meg, akiknek kötelességük lenne cselekedniük… De jó a csapat, a lényeg pedig, hogy júniusban a 2. helyen végeztünk, megelőztük Füleket és Losoncot is… Micsoda kijelentés, ez aztán a szakértelem… Hát igen, most is a másodikok vagyunk, csak éppen a tabella aljáról számolva… Ez pedig óriási különbség, pár hét alatt hová jutottunk, és kinek köszönhetően, és főleg miért…? Ne keverjük már a fociba a politikát, a választásokat…

Rimaszombati VSK – TJ Jednota Bánová 1:1 (0:1)

Gólszerzők: 0:1 Švikruha (11.), 1:1 (Grujovič 49.)

RIMASZOMBAT: Gregor – Vasilko, Dudek, Kamendy, Nagy – Paparyha, Fajčík – Lavrík, Šulek (Balog 63.), Vasylynets – Grujovič. Edző: Tomáš Boháčik.

További eredmények: FK Čadca – MŠK Fomat Martin 1:3 (0:1), MFK Zvolen  – MŠK Námestovo 1:0 (0:0), FK Rakytovce –  Krásno  nad Kysucou 2:3 (1:2), MFK Žarnovica – Novohrad Losonc VSK 1:3 (0:0), TJ Tatran Oravské Veselé – TJ Družstevník Liptovská Štiavnica 3:0 (1:0), ŠK Prameň Kováčová – FTC Fülek 3:2 (1:0), ŠKM Liptovský Hrádok – TJ Baník Kalinovo 1:2 (1:29

 

A bajnokság állása:

A következő fordulóban szeptember 15-én, vasárnap 15.30-kor a rimaszombatiak az MŠK Námestovo otthonában lépnek pályára.

 

IFI – KÖZÉP-SZLOVÁKIAI IV. LIGA, DÉLI CSOPORT, 6. forduló

Rimaszombati VSK – TJ Nenince 1:1 (1:0), rsz. gólszerző: Borbás (41.)

DIÁKOK – I. LSŽ, KÖZÉP, 3. forduló

U13 MFK Tatran Liptovský Mikuláš – U13 Rimaszombati VSK 4:5 (1:1), rsz. gólszerzők: Kováč (23., 39., 66.), Vaculčiak (53.), Korim (70.)

U12 MFK Tatran Liptovský Mikuláš – U12 Rimaszombati VSK 21:9 (8:3), rsz. gólszerzők: Kozlok (7.), Vaskői G. (12., 49.), Vaskői Zs. (22., 47.), Bálint (35.), Balog (45., 46.), Válek (46. öngól)

U15 Rimaszombati VSK – U15 MFK Tatran Liptovský Mikuláš 6:0 (2:0) rsz. gólszerzők: Frait (8., 80.), Sabó (36., 66.), Ádám (58.), Haráni (61.),

U14 Rimaszombat – U14 MFK Tatran Liptovský Mikuláš 2:5 (1:3), rsz. gólszerzők: Sivicek (2.), Komora (39.)

Szöveg és fotók: Csomós Elemér




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás