Megkezdte a felkészülést a rimaszombati MŠK csapata

0



A héten megkezdte a felkészülést a III. liga küzdelmeire a rimaszombati futballcsapat.

„Ez még csak olyan felvezető hét, egyelőre 14 játékossal készülünk, és az edzőkérdés is nyitott” – mondta az Új Szó napilapnak Domik Attila sportigazgató.




A rimaszombatiaktól több támadó távozott: Erik Ľupták, Vladyslav Mazur, Tomáš Fajčík és Valeri Kuridze is elment. Fajčík az USA-ban vállalt idénymunkát, Kuridze pedig Cipruson próbál szerencsét.

Visszatért viszont az együtteshez Ján Zvara, aki az elmúlt időszakban Németországban dolgozott. „Ott nem focizott, de bízom benne, hogy két-három hét alatt visszanyeri a régi formáját. Nagy erősítés lenne nekünk, mert mindig szívvel-lélekkel játszik” – mondta a védőről Domik.

Próbajátékon van az együttesnél a csatár Mészáros Bence, aki az elmúlt idényben Komáromban futballozott, a Podbrezová korosztályos csapatait végigjáró, legutóbb Szlovákgyarmaton játszó Denis Dobrocký, aki a szélen vethető be, valamint a szélső védő Lukáš Kučera, aki ezelőtt Badínban szerepelt.

Megosztás