Sima rimaszombati vereség a Kassa elleni kupameccsen

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A jó hír: 400 nézőt már régen nem láttak a rimaszombati futballstadionban. A kevésbé jó hír: a III. ligás rimaszombati csapat meglehetősen alárendelt szerepet játszott az egy osztállyal feljebb játszó vetélytársa ellen, s a 0:7 nem is igazán tükrözte a pályán látottakat. A hazai szurkolók (?) egy csoportja a mérkőzés végén nem bírva magával randalírozni kezdett, végül az állami rendőrség a városi rendőrséggel karöltve tett rendet.

Meglepően jól kezdte az idei bajnoki évadot a rimaszombati csapat, az első négy mérkőzésen nem vesztett pontot. Az 5 éves kihagyás után a kupában is remekül kezdett, de aztán mintha kifáradt volna Tomáš Boháčik edző legénysége, s az utóbbi hetekben igazi örömre nem igen akadt lehetőségük. Egy döntetlen mellett két alkalommal is kikaptak, s visszaestek a hetedik helyre.

Az elmúlt hetekben több játékos is sérüléssel küszködött, s a jelenlegi körülmények között a tartalékpad sem túl hosszú, s így a Kassa elleni kupameccs előtt komoly gondban volt Boháčik edző, hisz az elmúlt napokban Rubint, Vasilko, Petrán, Fadairo, Juhász és Ľupták is sérüléssel küszködött, végül Juhász, Rubint és Ľupták is játékra jelentkezett, de ez utóbbi a bemelegítés után mégsem vállalta a játékot.

A batyiak a hétvégén az élmezőnyben tanyázó Námesztó otthonában jártak, s az első félidőben még állták a sarat, a hazaiak a 38. percben szereztek vezetést, de a 2. félidőben gyorsan bedarálták a kényszerből Boháčikkal is felálló vendégcsapatot. A fiatal Gregor Krisztián végül négy alkalommal kaparta elő a labdát a kapujából, a batyiaknak Halaj révén legalább tiszteletgólra futotta.

Amíg a bajnoki mérkőzéseken a még mindig csak 18 éves Gregor őrzi a rimaszombatiak hálóját, addig a három kupamérkőzésen a 47 éves Michálik próbálta megőrizni a csapat hálóját a góltól. Ez Feleden sikerült is, Ajnácskőn viszont két gólt is kapott, mégis a tizenegyespárbajban az ő belőtt büntetőkével mentek tovább a rimaszombatiak. Tegyük hozzá, óriási szerencsével, a IV. ligás hazai csapat több kihagyhatatlan helyzetet is kihagyott, s a szerencse is az utolsó percben egyenlítő vendégek mellé pártolt.

Voltak szurkolók, akik nem is rejtették véka alá, nagy kár volt azért a gólért, ellenkező esetben ugyanis elkerülték volna a kassaiak elleni csúfos blamázst. A mérkőzés esélyesei ugyan egyértelműen a vendégek voltak, de azért az jogos elvárás volt még a tartalékos hazaiakkal szemben is, hogy megússzák három-négy góllal.

Ez a remény gyakorlatilag már az első percben szertefoszlott, hiszen a kassaiak az első támadásból megszerezték a vezetést, a hazaiak védelme gyakorlatilag végig átjáróház volt, a kassaiak félgőzzel is uralták a pályát, s az első félidőben szépen elosztották a gólokat is, a 18. percben növelték az előnyüket, majd a félidő utolsó támadásából harmadszorra is bevették a teljesen magára hagyott Michálik kapuját.

A második félidőben már csak egy csapat volt a pályán, a kassaiak úgy is hétig jutottak, hogy két lesgólt is elértek, s ha egy kicsit is megerőltetik magukat, akkor akár kétszámjegyű eredményt is elérhettek volna.

Nagy kérdés, a hazaiaknak jövőre lesz-e kedvük ismét benevezni majd. De előbb a bajnokságban kell összekapniuk magukat, szombaton ugyanis a kálnóiak várnak rájuk, akik ugyan eddig nem remekeltek, de bármikor és bárhol veszélyesek tudnak lenni.

A fülekiek viszont a rossz kezdés után mára rendezték a soraikat, s vasárnap a csacaiakat intézték el 700 néző előtt. A hazaiak az első félidő hajrájában jutottak vezetéshez, s bár 2:0-ás állásnál a vendégek ráijesztettek ugyan a fülekiekre, a hajrában Lovyniuk végül második találatával bebiztosította a hazaiak győzelmét, akik hét mérkőzésen szerzett 14 pontjukkal feljöttek a 4. helyre, míg a rimaszombatiak 13 ponttal a 7. helyen állnak.

Szóval, még nagyon szoros az élmezőny, hisz a listavezető rakolciaknak 18 pontjuk van. Meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtanak a losonciak, akik többnyire odahaza veszélyesek, legutóbb a zólyomiakat verték 2:0 arányban, s 8 pontjukkal a 11. helyen tanyáznak. A fülekiek vasárnap Liptóújvárra (Liptovský Hrádok), míg a losonciak Kovácsfalvára (Kováčová) látogatnak.

Forrás: JDJ, szurkolo.sk/Fotó: Gecse Attila

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás