Hétvégére új sportolási lehetőséget kaptak a tornaljaiak

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A Tornalanet cég támogatásának köszönhetően május 22-én kosárlabdapalánkok lettek kihelyezve a tornaljai Déli lakótelepnél, amellyel a gyerekek, fiatalok és érdeklődők számára sportolási és hasznos szabadidős tevékenységi lehetőséget kívántak kialakítani.

„Azt szeretnénk, ha az üvegdobálásból a falhoz ne váljon sport. Helyette értelmes testmozgási, sportolási lehetőséget szeretettünk volna nyújtani a fiatalok számára. Közösségünket ily módon nem először támogattuk. Hat évvel ezelőtt a város első játszóterét alakítottuk ki az iskola melletti téren, valamint folytatva ténykedésünket az óvoda mellé is került játszótéri elem. Az ilyen és ehhez hasonló szabadidős tevékenységeket szeretnénk továbbra is bővíteni és megköszönni ily módon ügyfeleink bizalmát és hűségét. Napjainkra Tornalján immár három játszótér van, és reméljük, hogy hasonló módon kialakításra kerülnek a kosárlabdajátékhoz szükséges pályák, vagy más testmozgásra, mint a futballozáshoz lehetőséget nyújtó területek is. Elképzeléseim vannak, és mint önkormányzati képviselő is azon kívánok dolgozni, tehát hogy egyre több ilyen lehetőség valósulhasson meg. Remélem, hogy a közeljövőben összefogással ezek létrehozására is sor kerülhet városunkban” – nyilatkozta a gomorilap.sk portálnak Molnár József, ötletgazda.

tornalja

A legtöbb vállalkozás nehéz időszakot élt meg az elmúlt hónapban, mint ahogy a gyerekek is otthonról online tanulva, nélkülözve az iskolai és baráti közösséget. A koronavírus–járvány immár alábbhagyott és lassan, bár megváltozva, beindul a megszokott életünk. A jó idő egyre többeket csal ki a friss levegőre, a gyerekek és fiatalok játszanak, és aki tudja, segíti őket ebben.

Így tett a Tornalanet cég is, amely a tornaljai Déli lakótelepen két mozgó kosárlabda palánkot helyezett el a labdajáték eme műfaját kedvelők számára. Az adomány Molnár József cégtulajdonos véleménye szerint teljesítette célját, hétvégén már birtokukba vehették a fiatalok. Reményei szerint folytatni tudja elképzelését, miszerint, ha felváltja a mozgó kosárlabda palánkot egy beépített, azok áthelyezhetők lesznek a város egy másik pontjára, ahol a fiatalság számára jelen pillanatban nincs ilyen fajta lehetőség.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás