Csóti György: Külhoni magyarok önpusztító megosztottsága

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Egységben az erő, mondja az ősrégi szólás, a tapasztalt emberek bölcsessége. Minden magyar felelős minden magyarért, mondta Szabó Dezső a XX. században. Az erősek összefognak, a gyengék széthullanak, mondta Orbán Viktor a XXI. század elején. A széthúzó külhoni magyarok saját nemzeti sírjukat ássák, mondom én 2019-ben. De mondom már közel harminc éve, az összefogás nemzeti létünk megtartásának alfája és ómegája az elcsatolt területeken.

Ezzel szemben mit tapasztalunk ma az úgynevezett kárpát-medencei utódállamok magyarlakta területein? Önpusztító széthúzást, ami már három évtizede tart különböző intenzitással, hullámzó mértékben, régiónként más-más formában és időszakaszban. Volt és van, ahol elvi alapokon állt és áll a magyar politikai szervezetek különállása, rivalizálása és ellenségeskedése, van ahol személyes érdekek motiválták, vagy motiválják. Kis túlzással gombamódra szaporodnak a magyar politikai pártok. Északon megint kidugta a fejét egy. Divide et impera, oszd meg és uralkodj – mondták a régi rómaiak. Mai szomszédainknak könnyű dolgok van: saját magunk megosztásával elősegítjük magabiztos uralkodásukat. Mert hogy a szó legszorosabb értelmében uralkodnak elszakított nemzettársaink felett, ahhoz nem fér kétség. Ezt csak egy módon lehetne megakadályozni. Ha minden elcsatolt régióban egyetlen magyar párt működne, szigorúan etnikai alapon. Ezen a gyűjtőpárton belül lehetnek, sőt kívánatos is, hogy legyenek, különböző platformok, csoportok, melyek politikai irányultság, világnézeti kérdések vagy akár lokálpatrióta szempontok szerint szerveződnének. Választások közötti „békeidőben” e csoportok önállóan léphetnének fel saját érdekeik érvényesítése céljából. Választások alkalmával azonban szigorúan egységesen kell fellépniük a többségi nemzet politikai erőivel szemben. Egyedül így van esély az alapvető nemzeti célkitűzés elérésére, a szülőföldön magyarként teljes életet élni.

A politikai megosztottság megfertőzte a civil szférát is. Ma már oda jutottunk, hogy sikeres és példamutató munkát végző civil szervezet jogvédelmi munkáját az adott régió vezető magyar politikai csoportja ellehetetleníti, a pénzügyi támogatás csapját elzáratja. Nem tisztem igazságot tenni, nem tudom és nem is érdekel, ki sértette meg először a másik érzékenységét. A szakmai és személyes vitát házon belül kell tartani. Lehet és kell is kritikát mondani a másik munkájáról, tevékenységéről, sikereiről és sikertelenségeiről. Mindezt egymás között kell megtenni. A többségi nemzettel szemben pedig egységesen kell fellépni az őshonos nemzeti közösségeket megillető jogok érvényesítése érdekében. „Ez a mi munkánk, és nem is kevés.”

Akár merre nézek, bármelyik égtáj felé vizsgálódok, azt tapasztalom, hogy a legkülönbözőbb irányultságú és érdekű politikai erők szomszédságunkban egy dologban mindig és mindenhol egyetértenek: a magyarok elleni összefogásban, jobb esetben a magyarokkal való együttműködés kérdésében. A mai Magyarországnak, a Kárpát-medence közepén maradt 93.000 négyzetkilométeren, szinte megoldhatatlan feladata van: hét ellenérdekelt szomszédjával szemben kell kivívnia elszakított nemzettársai kollektív jogainak érvényesítését. Igaz, ma már többnyire csak négyről beszélhetünk, délnyugaton és nyugaton nagyjából rendben vannak a dolgok. (Ott már olyan kevesen vannak, meglepő lenne, ha „gondot okoznának” horvát, szlovén és osztrák barátainknak.) Ez a négyes azonban gigászi feladat elé állítja a magyar nemzetpolitikát és külpolitikát. Úgy kell velük jószomszédi viszonyt, partnerséget, sőt stratégiai partnerséget kialakítani, hogy közben harcot kell folytatni az ott különböző erősséggel dúló sovinizmussal. Szembe kell nézni azzal a keserű valósággal, hogy ezekben az országokban nemzetstratégiai cél az ott élő őshonos magyar nemzeti közösségek teljes felszámolása. Asszimiláció vagy kivándorlás, ezt az alternatívát nyújtják szomszédaink történelmi kisebbségeiknek. A terület egykori tulajdonosainak, akik a történelem viharai miatt számszerű kisebbségbe kerültek. (A balsors miatt, ami régen tép bennünket.)

Ez a feladat akkor is nehéz lenne, ha gazdasági és katonai nagyhatalom lennénk. De nem vagyunk azok. Ezért okosnak kell lennünk. Józan ésszel, ha kell ravaszsággal kell a kérdéseket megoldani. Ugyanakkor minden egyes szomszédunkhoz empátiával kell közelednünk. Miközben semmit nem adunk fel célkitűzéseinkből, a pozitív európai gyakorlatnak megfelelő kollektív jogok érvényesítéséből, állandóan figyelembe kell venni a kárpát-medencei társnemzetek vélt, vagy valós történelmi sérelmeit és jelenkori megalapozott érdekeit. Ez nem könnyű történelmi feladat. Ezt kell megoldani a határokkal szétszabdalt magyar nemzetnek. Ez csak a legteljesebb összefogással lehet sikeres. A nemzetpolitikában mindent a teljes összefogásnak kell alávetni.

Ebből a felismerésből jött létre a kilencvenes évek közepén a magyar-magyar csúcs, majd ennek intézményesített formája, a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT). A gyurcsányi nemzetpusztító időszakot leszámítva a MÁÉRT két évtizede működik, de sajnos nem úgy, ahogy kellene. Kétségtelen, hogy van, az is vitán felül áll, nagyon jó hogy van. De nem elég hatékony a munkája. Többet és hosszabban kellene üléseznie, évente legalább kétszer többnapos ülésen. A köztes időszakban dolgoznának (részben így van most is) a szakmai bizottságok. Minden egyes régió célkitűzéseit és abból fakadó időszerű feladatait közösen kell meghatározni, és segíteni egymást a megvalósításban. Alapvető igazság az is, hogy nemzetpolitikai kérdésekben a Kárpát-medencében szinte minden összefügg mindennel. A közös munka jobban összekovácsolna bennünket. A vélt, vagy valós sérelmek könnyebben eloszlanának, jobban tudnánk szeretni és becsülni egymást.

Természetesen ezzel nem akarom azt állítani, hogy a MÁÉRT megoldaná a régiókon belüli problémákat, a látszólagos, esetleg tényleges érdekellentéteket. Az egymásra találást, a közös nemzetmentő munkát otthon, a szülőföld szűk környezetében kell megkezdeni. Felismerve, hogy egységben az erő. Felismerve, hogy az adott régióban a számszerű többségben lévő nemzet egységes velünk szemben. Felismerve ugyanakkor, hogy a Kárpát-medence egészében pedig a magyarok vannak relatív többségben! A legnagyobb nemzet vagyunk a több mint ezer éves történelmi hazában. És egységben az erő.

Csóti György,
a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója

Megjelent a Magyar Időkben 2019. január 22-én




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás