Három, csak három…

0



Ha jól emlékszem, valamikor 2009 elején sikerült a Csemadok-székházba összetrombitálni a magyar szervezeteket, egyeztessünk az év eseményeiről. Nem volt könnyű, de végül az igyekezetemet látszólagos siker koronázta, a Gömöri Hírlapban meg is jelent az éves eseménynaptár; először és utoljára.

Pár hete érkezett egy levél a Rimaszombati Kávéház szervezőitől, február 24-én Ondrejcsák Róbert lesz a kávéház vendége, akivel Szlovákiának a nagyvilágban betöltött szerepéről Hangácsi István beszélget majd. Fel is tettem az oldalunkra, ahogy a város oldalára is. Jó két héttel később újabb meghívó jött ugyanarra a napra, mégpedig a Tompa Mihály Református Gimnázium szokásos éves műsorára, amely egy órával korábban kezdődik a művelődési központban.

Na, jó, aki siet, az még beeshet Ondrejcsákra is.

De ekkor jött a hab a tortán, ma megtudtam (csak úgy véletlenül), hogy a Csemadok Rimaszombati Alapszervezete is aznap, ugyancsak este hat órától, egy házzal odébb, a Fekete Sas étteremben tartja az évzáróját.




Akár boldog is lehetnék, hisz három rendezvény egy napon, egy időpontban. Ekkora gazdagságot, rimaszombati magyarok. Igaz, gyorsan el is párolgott a boldogságom, hisz az eltelt másfél hónap alatt sem volt összesen ennyi magyar rendezvény Rimaszombatban.

A Csemadoknak kellene egyeztetnie, az lenne az egyik legfontosabb dolga – mondja kesernyésen Hangácsi István, a kávéház szervezője, aki hozzáteszi még, ők már egy hónapja nyilvánossá tették a rendezvényüket, így a többiek alkalmazkodhattak volna hozzájuk.

S most elkezdhetünk nyomozni, milyen rendezvény is követi a hármas akciót? Csáky Pál Hit és hűség című darabjának előadásáról még tudok. De aztán…

Tényleg, tudja valaki, mikor lesz a Tompika lassan esedékes járási fordulója?

Juhász Dósa János

Megosztás