Kocsis Fülöp: Miért böjttel és bűnbánattal készülünk a karácsonyra?

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita írása a Görögkatolikus Szemlélet magazin 2018. téli számában jelent meg.

Az utcák kirakatai mást javasolnak: Készüljünk a karácsonyra inkább vásárlással! Szerezzük be idejében az ajándékokat, az ünnepi asztal alapanyagait, az ünnepre való ruhát! Szervezzük meg jó előre az ünnepi nagytakarítást! Nem ezek volnának az értelmes előkészületi műveletek? Ehhez képest mit ad a lemondás, a böjt? Talán azt, hogy a kevesebb evés eredményezte súlycsökkenés hasznos óvintézkedés az ünnepi lakomák miatti súlyosabb károsodások eleve elhárítására? Ha innen nézzük, még valami haszna is lehet a böjtnek. De miért kell a bűnbánat? Mit szomorkodjunk előre? Talán ez is valami lélektani előkészület arra, hogy a beköszönő ünnep öröme nagyobbat szóljon?

Furcsa kérdések, érdekes fölvetések ezek. Különcségük abban áll, hogy két egészen eltérő szemlélet szólal meg bennük egyszerre. Nyilvánvalóan másként készül a világ az ajándéközönben dúskáló „fenyőfaünnepre”, mint a hívő ember Krisztus Urunk jászolban való megszületésére. Mégis, hátha tanulhat egyik a másiktól. Már az is szembeötlő, hogy a világi készület hamarabb kezdődik, hosszabban tart, mint a lelki. Az advent négy hetét jóval megelőzik a karácsonyi díszek a kirakatokban, forgalmasabb utcákon. Igaz, mi is hamarabb kezdünk a magunk negyven napjával, de alig valószínű, hogy görögkatolikus szokások társadalomra gyakorolt hatása mutatkoznék abban, hogy még adventnek híre sincs, a hangszórók és kirakatok már a karácsonyi készületet harsogják. Mit tanulhatunk tőlük? Szemlátomást jóval nagyobb bennük a buzgóság. Jézus nem röstelli fölhívni a figyelmünket, hogy a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.

Persze, valószínű, nem tanácsos az időben versengeni velük, s mondjuk, a nagyobb buzgóság végett megkétszerezni az adventi idő hosszát. Megvan a négy hétnek, a negyven napnak a maga bölcsessége, azon változtatni kár lenne. De nézzük a kereskedelmi karácsony hatékonyságra törekvését! Mikor van bennünk, keresztényekben akkora céltudatosság a nagyobb haszon elérése érdekében, mint amit náluk látunk? Nemde gyakran akár a böjtöt, akár az egyéb lelki törekvést csak ímmel-ámmal, húzódozva teljesítjük, jelentős mértékben élve az Isten irgalmával, vagy éppen visszaélve azzal? Lehet, hogy már ekkor is gondolunk a húsvét éjjelén felhangzó kiáltásra: „Böjtölők és nem böjtölők, vigadjatok ma”? Nos, milyen hasznot remélhetne a fenyőfa kereskedő, a csillagszóróárus és társaik, ha ezzel a tétova bizonytalansággal készülnének az ünnepre és az üzletre? Valószínűleg hamar meglátszana az üzleti mérlegen, hogy az idén nem volt olyan összeszedett és elszánt készület.

Nem tudom, jó hír-e, vagy sem, de pontosan ez a helyzet a lelki dolgokkal is. Amilyen a vetés, olyan az aratás. Amilyen a böjt, olyan az ünnep. Amilyen a bűnbánat, olyan a föloldozás s az abban való megkönnyebbülés.

Szent XXIII. János pápáról tartják, hogy soha nem tudott senkiről sem rosszat mondani. Egyszer barátai próbára tették, s azt kérdezték: „Szentatya, az ördögről mit mondana?” A rá jellemző rejtélyes mosollyal válaszolt: „Tanulhatnánk a buzgóságából.” Nem biztos, hogy a kereskedelmi tevékenység minden elemét át kellene vennünk, de hogy a céltudatos elszántság, az összeszedett odaadás a lelki életben is jól használható – volna –, az bizonyos.

Talán azért is feledkezünk meg erről, mert mindig, de különösen is karácsonykor jólesik fürdőzni az ajándékozás ingyenességében. Ez helyénvaló is. Isten nem kér tőlünk semmit. Nem várja el az ajándékokat, sem a sajtocskát, sem az aranyat-tömjént, de még az imádságunkat sem. Fölkínálja nekünk önmagát, önzetlenül, tiszta szeretetből. Valóban, ez a karácsony üzenete, hogy Isten ingyen, feltételek nélkül nekünk adja önmagát. Ugyanis nem a kis Jézust ünnepeljük, nem születésnapot ülünk. A karácsonyi ajándék nem a fa alatt van, hanem a betlehemi jászolban. Nem holmi ajándékot kapunk tőle, hanem őt magát. S hogy erre mit válaszolunk – ez a karácsony ünnepe, vagy legalábbis annak megfelelően tudjuk azt értékelni. Annál nagyobb az ünnep, minél inkább befogadom őt, a Megszületettet. Ezért van szükség az előkészületi kiüresítésre, hogy minél tágasabb helye legyen szívemben a hozzám érkezőnek. A készületem mértékében válok képessé erre a befogadásra. Ez mindent megér, megérne minden böjtöt, lemondást, önfeláldozást. Ezt tette ő is, isteni dicsőségéből tökéletes módon kiüresítette önmagát. Úgy jött közénk, mint egy a legszegényebbek közül. Ezért tudunk közelebb kerülni hozzá a magunk szegénységével. Ez az, amit nem lehet elég hamar elkezdeni, nem tudjuk olyan odaadással végezni, hogy ne lehetne még fokozni.

Készítsünk-e karácsonyi mérleget, hogy mennyire sikerült a böjt, mire vezetett az előkészület. Egészen bizonyosan téves eredményre jutnánk. Mert Isten mindig többet ad, sokkal többet, mint megérdemelnénk, mint amire magunkat képessé tudnánk tenni. Böjtöm, odaadásom, szeretetem már csak ezért sem lehet számító. Hiszen mindig többlettel zárul, karácsonyi többlettel, isteni többlettel. Vajon mikor jutunk el oda, hogy ezt a mindent túlszárnyaló igazságtalanságot valamelyest is megérthetnénk? Bizony majd csak odaát. De addig ehhez a fölismeréshez böjtről böjtre, ünnepről ünnepre, karácsonyról karácsonyra hátha mégis mindig közelebb kerülünk. Jussunk közelebb az idén is ehhez az igazsághoz, amely ott fekszik a hideg betlehemi barlangban, abban a szegényes jászolban! Az idei karácsony is vigyen minket egy lépéssel közelebb az igazság és a szeretet Istenéhez!




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás