Majd mesélek neked

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +



Az idén ez már a hatodik temetés. Kezdődött Nagybalogon, folytatódott Rimaszombatban, s „végre” eljutottam szülőfalum temetőjébe is. Szétnézek magam körül, s Dodi bácsit keresem, hisz szinte minden balogfalai temetést együtt abszolváltunk. Nemrég hívta fel a figyelmemet a halottasház közelségében található hársfára. Megvan már vagy kétszáz éves – mondta mosolyogva, de máris viccesre vette a figurát, ahogy szokta. Dodi bácsi nincs sehol, s csak most ugrik be, hogy őt temetik.

Jó két hete találkoztunk a házam kapujában, s jókat beszélgettünk. Megszokott dolog volt, hisz pár házzal feljebb, ebben az utcában lakott. Alig volt nap, hogy biciklijére támaszkodva, ne sétált volna végig az utcán. Egyedül lakott édesanyja halála óta, s ennek is már jó pár esztendeje. Vagyis nem egészen egyedül, hiszen állatok mindig akadtak a ház körül, tyúkok, nyulak, kutyák, s a kóbor macskák sem kerülték el, hiszen Dodi bácsi jószívű volt, s így azok is szívesen jártak az ingyenkosztra. Hárman voltak fiútestvérek, de amíg a többiek kirepültek, s családot alapítottak, ő otthon maradt az édesanyjával az egyre romló állagú parasztházban, s a dohánygyári meló után az utca legvégében lévő hegyoldali gyümölcsöskertecskéjüket művelgették. Minitraktorával szinte naponta megjárták a több százméternyi utat, s az amúgy szegényes föld nem is maradt háládatlan, cseresznye, szőlő, dió termett bőven, míg a másik kertben megtermett a kukorica, krumpli és zöldségfélék. Édesanyja halála után sem vesztette el a kapcsolatát a kertekkel, s bár a minitraktort felváltotta a bicikli, ugyanúgy naponta megjárta a két utat, hiszen ő még megtanulta, hogy a gazda szeme hizlalja a jószágot.




Dodi bácsinak a kertjein kívül elsősorban a humorérzéke volt a vagyona, s bizony sokszor sikerült akaratlanul is megsértenie másokat egy-egy viccesnek szánt megjegyzésével, ártatlan csipkelődésével. Bevallom, egy ideig nem is nagyon kedveltem ezért, de talán a túl sok temetés tehet róla (tavaly volt belőle odahaza bőven), hogy összeszoktunk, s amíg a pap mormolta a szokásos szöveget, mi jókat beszélgettünk, s néha a mellettünk állók figyelmeztettek arra, hogy mégiscsak temetésen vagyunk, ahol illene némileg illedelmesebben viselkednünk. De Dodi bácsi akkor is mellém ült, ha egy vonaton vagy buszon utaztunk, s mivel ekkor legalább 20-30 percig el kellett viselnünk egymást, az ugratáson túl régi idők emlékeit is száma vette. Ideje volna már, hogy fel gyere hozzám, megannyi régi kép és egyéb emlékem van a régmúlt időkről, szeretném, ha nem menne veszendőbe – szokta volt ilyenkor mondogatni, s én mindannyiszor nagyokat bólogattam.

Csak nehezen hiszem el, hogy őt temetik. Időnként széjjelnézek, hátha csak elkésett, s egyszer csak megjelenik. Még mindig nem akarom elhinni, hogy a nagy mesélés, akárcsak annak idején anyám esetében, immár végleg elmarad.

Juhász Dósa János   

Share.