Példamutatóim

0



Vasárnap Galántán A magyar kultúra napján ismét átadták a Csemadok életmű- és közművelődési díjait. Szűkös esztendők után ismét előtérbe került szűkebb pátriám, az ajnácskőiek taroltak, hisz a Lázár házaspár életműdíjat, míg Szamos Zsuzsa közművelődési díjat kapott, ahogy a losonci Böszörményi István szintén életműdíjat vehetett át.

Bizonyára a véletlen hozta így őket össze egy díjátadás erejéig, számomra mind Böszörményi István, mind Szamos Zsuzsa mérföldkövet jelentett az életemben, nélkülük bizonyára nem gondolkodnék úgy a világ dolgairól, ahogy.

Böszörményi István némettanárom volt a nyolcvanas években a füleki gimnáziumban, s bár németül máig nem tanultam meg, neki köszönhetem, hogy lokálpatrióta lettem, s felfedeztem magamnak szülőföldemet (gondolom, sokan vagyunk így ezzel). Többször is elvitt bennünket Losoncra, jártunk a temetőben, mesélt nekünk Kármán Józsefről, Mocsáry Lajosról s más nógrádi nagyokról, s észrevétlenül belém ivódott, hogy szülőföld nélkül nem megy. Ahogy hozzá hasonlóan kollégája, Kálosi János határozta meg a jövőmet, aki ugyan a matematikát oktatta (nálam nem sok sikerrel), de Csemadok-elnökként ő csábította a komáromi és a kassai társulat előadásaira a diákjait. Azt már osztályfőnököm árulta el titokban, hogy aki jegyet vesz egy-egy előadásra, az jobb jegyre számíthat matekból. Az anya V. Szabó Rózsival, a Liliomfi Mikola Róberttel, a Rózsa és Ibolya Mics Ildikóval – s még folytathatnám a sort. Matekból ugyan jobb jegyem nem lett, de a színház örök szerelemként azóta is elkíséri az életemet.




Szamos Zsuzsával pár évig elnöktársak is voltunk a Csemadokban, ő Ajnácskőn, én Balogfalán. Sőt két évig a területi választmány titkáraként szintén dolgozhattam vele együtt, míg ő gazdasági alelnökként felelt a pályázatok elszámolásaként. Bár az idő hajlamos megszépíteni a múltat, bennem azóta is maradt pár tüske, mintha nem hittünk volna akkoriban egymásban. Holott nagyon intenzív éveket éltünk, emlékszem, sok-sok évtized után akkor járt ismét Balogfalán profi színház a kassai Thália személyében, akik a Kassai Orfeumot hozták el, s Balogfala után bemutatkoztak Ajnácskőn is. Majd miután falumban tetszhalott állapotba került a Csemadok, tiszteletbeli tagként szinte minden ajnácskői rendezvényen ott voltam-vagyok. Ami nem kis teljesítmény, hiszen nincs a régióban még egy ennyire aktív alapszervezet. S míg Balogfalán azóta sem járt profi színház (s most elnézést kérek a losonciaktól és a fülekiektől), Ajnácskőn meghonosodott a színház, s nincs még egy település szűkebb és tágabb régióban, ahol ilyen példaértékű, ennyire sokrétű lenne a Csemadok működése, ahol regionális népművészeti fesztivált szerveznek, több profi fotós mutatja meg magát rendszeresen a helyi galériában, ahol minden nemzeti ünnepünkre megemlékeznek, s amely falu nevét az összes hazai színtársulat számon tartja. Tavaly Szent István szobrát is felavatták a templom mellett, de Szamos Zsuzsa még az utánpótlásról is gondolkodott.

Nagyon is jogos tehát a losonci s a két ajnácskői díj, s ha belegondolok, hogy mennyit köszönhetek nekik, csak csatlakozni tudok a Csemadok Országos Elnöksége döntéséhez. A nevemben is döntöttek.

Juhász Dósa János

Megosztás