Pellegrini: Különbséget kell tenni a dolgozók és a segélyen élők között

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A jövő évtől jelentősen változhat a segélyek elbírálásának és kiszámolásának módja. A kormány érdeke különbséget tenni azok között, akik dolgozni szeretnének és azok között, akik csak a segélyen akarnak élni – közölte Peter Pellegrini kormányfő (Smer-SD) a kormány szakolcai ülése után.

„Nagyon örülök, hogy sikerült kialakítanunk egy rendszert, amellyel különbséget tudunk tenni azok között, akik nem akarnak dolgozni, csak otthon ülnek és a segélyre várnak, valamint azok között, akik szeretnének dolgozni” – jegyezte meg a kormányfő. Szerinte ez a különbség pénzben 300 eurót jelentene. „Ez egy olyan jelentős különbség lenne, hogy reményeink szerint motiválná azokat, akik még mindig úgy gondolják, hogy Szlovákiában jobban megéri otthon maradni és segélyen élni. Örülök neki, hogy ezt sikerült elérnünk, és azt szeretnénk, hogy 2019-ben és 2020-ban sokkal jobb helyzetben legyen az, aki élt a munkalehetőséggel, még ha csak minimálbért is kapott érte, mint az, akinek munkát ajánlottak, de nem fogadta el” – hangsúlyozta Pellegrini. Jövőre 520 euróra emelkedik a minimálbér.

Lehetséges továbbá, hogy intézkedéseket vezetnek be azokra az esetekre, amikor az illető elutasítja a munkavállalást, annak ellenére, hogy elég lehetősége lesz rá. „Az emberek nem támaszkodhatnak arra, hogy havonta kétszer elmennek a lakhelyükön utcát söpörni, és aztán az egész hónapban nem kell mást csinálniuk” – mondta Pellegrini, és hozzátette, hogy a munkaügyi minisztérium tervezett törvényjavaslata értelmében bizonyos esetekben csökkenteni lehetne a segély összegét, illetve meg lehetne szabni, hogy pontosan ki és miért kapjon segélyt. „Szeretnénk, ha a törvényjavaslat gyorsított eljárásban elkészülne. Ezen kívül szeretnénk kidolgozni a szankciókat és intézkedéseket, amelyek azokra a személyekre vonatkoznának, akik elutasítják a felajánlott munkát” – fejtette ki Ján Richter munkaügyi miniszter.

Richter szerint a törvényjavaslat célja a segélyek összegének emelésén kívül az, hogy ösztönözze az embereket, hogy minél hamarabb találjanak egy rendesen fizetett állást. A tárcavezető elmondása szerint szeretnék még jobban elmélyíteni a különbséget az állami támogatás és a minimálbér között. „Tíz év után végre emelkednek a segélyek öt százalékkal. Kiszámoltuk a költségeket, amelyek alapján ezt a számot megállapítottuk. Számunkra az a legfontosabb, hogy az anyagi szükségletek ellátásában segítsünk” – mondta Richter. A segélyek emelése hat-hét millió eurót jelentene az államnak, ez az összeg azonban fokozatosan csökkenhet, miután egyre több ember talál munkát magának a segélyre szorulók közül.

Emelkedni fog az aktivációs hozzájárulás is, a jelenlegi 63,07 euróról 66,2 euróra. Richter szerint az intézkedés, amely szerint a segélyt 32 óra közmunkával kell ledolgozni, elérte a hatását, és csökkent a segélyre szorulók száma. „Az intézkedés értelmében kezdetben 180 000 embernek kellett ilyen munkát végeznie, amiből négy év alatt 60 000 lett. Az intézkedés tehát sikeres volt, a segélyben részesülők nagy része talált munkát” – zárta Richter.




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás