Üzenet egykori iskolámba

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

1968‑at írtunk, és nagyon zaklatott véget ért a nyár. Gyerekfejjel nem értettük, mit jelent a boltban a sorban állás, az emberek úgy rohangáltak és vásároltak, mintha világvégére készültek volna. Pedig „csak” a „baráti” hadseregek megszállása történt, amiből mi, nebulók annyit érzékeltünk, hogy egész nap vadászgépek húztak az égen kelet felől. Mi másra készültünk. Jómagam például gimnáziumba, ami azt is jelentette, hogy lassan vége a szünidőnek, a halak gondtalan hajkurászásának, az erdőn‑mezőn való csavargásnak, esős nyári délutánokon a könyvek falásának. A csodálatos szabadság után jön a rend és a fegyelem. Tíz nap múlva kezdődik a tanulás, a napi buszozás Tornaljára.

Különös nyár‑éjszaka volt, írja Ady Endre Emlékezés egy nyár‑éjszakára című versében. Az a hatvannyolcas éjszaka hosszúra nyúlt, hiszen gyakorlatilag a rendszerváltásig folyt a politikai tisztogatás és az egész jövőnket, életünket meghatározó szellemi szürkeség. De a tornaljai gimnáziumban akkor ebből mit sem tapasztaltunk. Az akkor még hároméves, általános műveltséget nyújtó középiskolában olyan tanáraink voltak, akik nem engedték be a falak közé a rontást. Igazi Tanár Urak voltak, akik igyekeztek embert nevelni belőlünk, és ennyi év távlatából is mondhatom, a tudásuk legjavát adták.

Bódi Bertalan irodalomóráinak köszönhetem, hogy tollforgató lett belőlem, ő ismerte fel a bennem szunnyadó tehetséget. Hadvezető Rudolf a fizikát sulykolta a fejünkbe, máig le tudom írni az egyszerű gépek, például a lejtő képletét. Őt később, éppen hatvannyolcas „bűnei” miatt félrecsapták, ha jól emlékszem, tanonciskolában végezte. Egy gimnáziumi tanár. Maga mesélte, sok évvel később, amikor a tornaljai strandon összefutottunk. Zsámbok tanár úr, akitől egy életre megtanultuk, milyen állatfajta a reneszánsz. Francia és német nyelv, pszichológia, művészettörténet. Mi minden volt abban az iskolában! S volt persze kocsmázás és cigarettázó Lenin‑szobor is, nagy rohangálás és a tettesek utáni nyomozás, de a lényeg attól lényeg marad: tőlük kaptuk a gerincet és a szellemi fundamentumot. Ma már mindenki pedagógus, még az óvó néni is. Igazi tanárok voltak, a szó legnemesebb értelmében.

Boldog diákévek! Kedves, szellemes, gerinces tanáraink! Mi lett az iskolátokból? Egykori iskolánkból! Az idén bezárják. Talán szellemjárta üres ház lesz, amelyről lassan lepereg a nemrég felrakott vakolat, ott fog tátongani, és emlékezni a diákszerelmekre, a könnyekre és a boldogságra. Vagy beleköltözik valami hirtelen megtollasodott vállalkozó? Megyei hivatal? Bankfiók? Zoknigyár? Börtön lesz benne? Azt különösen szeretik Szlovákiában a délvidékre költöztetni. Hogyan válhat fölöslegessé egy gimnázium? Egy szellemi műhelyt hogyan lehet csak úgy, ukmukfukk bezárni? Az indok: kevés a gyermek. A gyökerek azonban sokkal mélyebbre nyúlnak. Ahol nincs tisztességes út, alig jár vonat, nem áll meg a távolsági busz, bezárt az üzem, a tudásnak nincs becsülete, ott az iskolát is bezárják. Előbb vagy utóbb. Lassan holdbéli tájjá változik Gömör, szeretett szűkebb hazám. Persze nem azonnal és egyszeriben. Lassan, komótosan, módszeresen.

Akár az R2‑esnek hívott sztráda, amely majd egyszer megépül. Talán. Valaha. Addig folytatódik a szellemi zakogás, a lassú kiéheztetés, a módszeres leépítés, mert az ebül szerzett jószágot nehéz megbecsülni. Az egy nemzet számára sem kedves, csak teher. Sőt: tereh, ahogy Arany János írta volt, akit a tornaljai diákok kívülről fújtak.

Kövesdi Károly, ma7.sk




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás