Az évad utolsó bemutatóját tartják Salgótarjánban

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyőjének Deres Péter által készített színpadi változatát mutatja be a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház ma este,a mely az évad utolsó bemutatója egyben. Az előadást Susán Ferenc rendezte, a főbb szerepekben Farkas Zoltánt, Gyuriska Jánost, Bánfi Katát, Kovács Vandát, Albert Pétert, Marjai Virágot és Erdélyi Gábort láthatjuk.

Megvalósulhat-e a helyiek nagy álma, azaz lehet-e európai település a tótok lakta Glogovából? Ez foglalkoztatja a helybéli intelligenciát: Gongolyt, Szlávikot, Majzikot és Adamecznét. Amikor az elmaradott Glogovára új plébános, Bélyi uram érkezik, különös csoda történik. A viharban Szent Péter egy piros esernyőt borít Bélyi uram kishúgára, Veronkára. Ezzel megindul Glogova felvirágzása: megújul a paplak, Veronkához francia nevelőnőt szerződtetnek, özvegy Münz Jónásné személyében pedig a városkában fellendül a kereskedelem is… Telnek-múlnak az évek, s a kis Veronka eladósorba kerül. Megismerkedik Beszterce híres ügyvédjével, Wibra Gyurival. A fiatal, feltörekvő jogász és a Szent Péter esernyőjének áldásával felnőtt papkisasszony azonnal egymásba szeret. Közéjük áll azonban Wibra Gyuri öröksége, amelyet megboldogult apja – hogy, hogy nem? – egy esernyő szárába rejtett. S megindul a harc a vagyonért.

A bemutatót ma este tartják hét órától, aki lemarad róla, holnap 19.00 órától még megnézheti.




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás