Az iskola ünnepélyes névadó keretén belül vette fel új nevét. A huszonöt éve önálló oktatási intézmény május 19-től hivatalosan Dénes György Alapiskolává vált. A névadó ünnepségen jelen volt Dénes György özvegye, Dusík Margit és leszármazottaik is.
Az ünnepnapra a pedagógusok és diákok is nagy tisztelettel és szeretettel készültek, amit mi sem bizonyított jobban, mint a színvonalasan megszervezett nap. Az ünnepség Dénes György emléktáblájának leleplezésével vette kezdetét az iskola előcsarnokában. Kulik Szilvia igazgató és Máté Géza korábbi igazgató, a névfelvétel megálmodója tartottak beszédet.
„Iskolánkat megkülönbözteti majd a többi intézménytől névadónk neve és személye, és mi büszkék vagyunk erre. A név kötelez, hogy végiggondoljuk, milyen teljesítményhez kell méltónak lennünk, milyen követelmény az, amit magunk elé tűztünk azzal, hogy iskolánkat Dénes György nevéhez kötjük” – fogalmazott Kulik Szilvia. A rövid kultúrműsort követően Máté Géza a jövő generációjának képviselőjével, az óvodás Cyntiával együtt leplezte le Dénes György emléktábláját. Dusík Margit meghatódva ölelte át a gyermeket, és a körülötte levők hallhatták, amint elmondja, milyen sokat jelent számára az, hogy az iskola felvette az író, költő nevét. Dénes György egész életében fontos szerepet játszott Gömör, s maga Pelsőc, melyről így nyilatkozott: „Elbűvölő ez a vidék, nehéz elszakadni tőle, s nem is lehet. Költészetem, életem ma is oda kötődik, ezért bukkan fel olyan sűrűn a természeti kép.”
Az emléktábla leleplezését követően a vendégek, diákok, résztvevők átvonultak a kultúrházba, ahol Dénes György életét, munkásságát, kötődését, verseit foglalták össze mintegy másfél órás zenés-verses kultúrműsorban. Az ünnepélyes műsor keretén belül került sor a névfelvétel hivatalos dokumentumának átadására is. A jelenlévőket Kulik Szilvia és Šušán Iveta, Pelsőc község polgármestere köszöntötte, aki beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a pelsőci magyar tannyelvű alapiskola becsületre, tartásra és minőségre neveli diákjait. „Erre bizonyíték a sok oklevél” – fogalmazott a polgármester. Tamás Erzsébet, a Kassai Járási Hivatal oktatási osztályának szaktanácsadója szlovákul és magyarul köszöntötte a résztvevőket és átadta, valamint felolvasta a névfelvételről szóló hivatalos dokumentumot.
A jelenlévőkhöz a család nevében Lacza Éva szólt: „Bár édesapám félig-meddig elszakadt Pelsőctől, de gondolatban mindig itt járt, és gyakran emlegette a községet. Mindig Pelsőc járt az eszében, mindig erre a gyönyörűséges tájra gondolt. Utolsó kívánsága is az volt, hogy itt helyezzék örök nyugalomra. Ezzel is bizonyságot tett arról, hogy mennyire szerette ezt a tájat, az itt élő embereket. Ha egy ember a jövőbe látna, akkor ő nagyon-nagyon fiatalon is örülni tudott volna annak, hogy majd egyszer, esetleg halála után bekövetkezik, hogy a magyar iskola felveszi a nevét” – fogalmazott Dénes György lánya.
A költőt Mács József író méltatta. Méltatásában az eseménynek nagy jelentőséget tulajdonított, hiszen Dénes György nevét versei és gyermekversei révén ma már az egész Kárpát-medence magyar nyelvterületén ismerik, sőt számos helyen éltetik is. „Ezen a szép napon, a névfelvétel örömmámorában jó szívvel elmondhatom Dénes Györgyről, kedves barátomról, hogy olyan isteni tehetséggel megáldott költő volt ő, aki haláláig nem felejtkezett el arról, honnan jött. Pelsőc volt haláláig költői hátországa” – fogalmazott a barátja. „Kedves Dénes György, drága barátom, a pelsőci magyar iskola méltó névadója! A mai naptól szülők, pedagógusok és az önkormányzat jóvoltából neveddel magasztosul és állandósul az iskola további jó híre. És most már csak a pelsőci és a környékbeli falvak öntudatos magyar családjainak a határozottságán és a bölcsességén múlik, meddig él ez a szép iskola a falu nagy szülöttének és költőjének, Dénes Györgynek a nevével. Én optimista vagyok, és mélységesen hiszem, hogy az idők végezetéig” – fejezte be gondolatait Mács József. Az ünnepi műsor végeztével Dénes György családja megajándékozta a fellépőket és az iskolát is.
A rendezvény fogadással zárult az iskola tornatermében, melynek falait a diákok alkotásai díszítették. Mindegyik alkotás Dénes Györgyhöz és költészetéhez kötődött, melyek bemutatták azt az embert, a község szülöttjét, aki „nem volt hős, és nem volt divatos sztár, nem volt gazdag, és tévedhetetlen sem. Ember volt ő, semmi több. De azt szerette, amit mi szeretünk: a gyermeki lelket, a vidámságot, a játékot, szerette a »kék hegyeket«, a madárdalt, a virágtengert a réten, a szülői házat, és ezt úgy tudta szavakba önteni, mint senki más” – fogalmazott pohárköszöntőjében Máté Eleonóra igazgatóhelyettes.
Kép és szöveg: Beke Beáta (www.felvidek.ma)
Mács József ünnepi beszéde:
„ A névfelvételt tudni fogja nemcsak ennek a szép gömöri községnek, a hajdan volt vármegye székhelyű Pelsőcnek és gyönyörű vidékének minden lakója, hanem erről a nagy jelentőségű eseményről minden szlovákiai magyar, s Budapest, Magyarország és az egész Kárpát-medence magyar népe is értesül. Hiszen Dénes György nevét versei és gyermekversei révén ma már az egész Kárpát-medence magyar nyelvterületén ismerik, sőt, számos helyen éltetik is.
A második világháború utáni kezdet, nem elég újra és újra elmondani, nem volt könnyű. Sokkal kegyetlenebb és brutálisabb volt, mint amit elődeink az első Csehszlovák Köztársaságban megéltek. S ez azért történt úgy, ahogyan történt, hogy a szülőföldjén maradt magyar, akármilyen támadás is éri, már pisszenni sem merjen. A pelsőci magyar iskola névadója, Dénes György a saját bőrén érezte ezt az akkor velünk szemben keltett 1945 utáni őrülethullámot, s ahogyan lehetett, tett is ellene, a kockázat vállalástól sem riadt vissza. Szenvedtetően embertelen előzmények után jutott el ez a kelet-közép-európai világ, s benne Csehszlovákia is ahhoz a felismeréshez, hogy a kommunista hatalomváltás után a Csehország területére kényszerített s hazaszökdösött magyarok és a szülőföldjén maradt minden magyar sorsát rendezni kell, s a magyarok biztatónak tartották, hogy megalakul a Csemadok, megjelenik az Új Szó, megnyílnak a magyar iskolák, majd megjelennek sorra a lapok, a Fáklya, a Szabad Földműves, a Hét, a Dolgozó Nő és a többiek, s megjelenik az Irodalmi Szemle is, és már nem büntetnek senkit a magyar anyanyelve használatáért, s ebbe a jobb irányba elmozduló világban jelentkezett Dénes György az egyszerre felfigyeltető és sokakat megörvendeztető verseivel, elsősorban az Új Szó hasábjain, és azután minden további magyar lapban is.
Elolvasva újra az általa válogatott, s 1983-ban a Madách Kiadónál megjelent Hajnaltól alkonyatig című régi és új verseket tartalmazó kötetét, nem nehéz felismerni, hogy Dénes Györgynek Pozsonyban is Pelsőc és hőn szeretett szülőföldjének a magyarjai s a káprázatosan szép, erdővel és tisztásokkal borított hegyei kínálták szinte élete végéig a megírásra érdemes élményt. Benne lüktet ezekben a versekben az otthon, a szerelem, a házasság, s a fokozatosan három gyermekessé szaporodott család és az élet minden pozsonyi és otthoni szépsége és szomorúsága. Szándékosan hagytam utoljára élményvilágának talán legerősebb gazdagítóját, a Sajó- és Csetnek-völgy hatalmas, gyönyörűséges őrzőjét, a Nagyhegyet, amelyre úgy is tekinthetett, ha haza-hazatért, mint nagy múltú szülőfaluja legállhatatosabb őrzőjére.
Számomra teljesen érthető, hogy Pozsonyba kerülve a változás öröme vezette tollát, mint ahogy a Bábi Tiborét, a Gyurcsó Istvánét és az Ozsvald Árpádét is, s lehet, furcsán hangzik, amit Dénes György barátommal kapcsolatban utólag most elmondok, hogy a verseiben megfogalmazott változás okozta öröm és lelkesedés igen-igen szükséges volt akkor és később is a még mindig rémületben tartott szlovákiai magyarok számára! S ha a kelet-közép-európai nézetek neves irodalmárai sem tudtak ellenállni a sematizmus kísértésének, hogyan lehettünk volna mi képesek erre, akik a szülőföldjükről elűzött, felkészült magyar értelmiség helyére, vagyis üres terepre érkeztünk. Egyesek elfelejtették volna már, hogy a késéssel megnyílt magyar iskolák katedráira mi akkor csak hathetes és kilenchónapos tanfolyamokon képesített tanítókat tudtunk állítani?
Ilyen gyötrelmesen kezdődött számunkra a második világháború utáni élet. Dénes György kész költőként érkezett szülőfalujából a nagy magyar múltú Duna-parti Pozsonyba, és valamennyien felnéztünk rá! S amikor a szlovák rádió magyar szerkesztőségébe került, s családja a Pozsonyhoz tartozó Recsén kapott lakást, máris a vidéki és a fővárosi magyar író értelmiség fő és gyakori találkozóhelye lett az otthonuk. Az ő lakásukban cseréltünk gondolatot sokszor az éjszakába nyúlóan, s a téma ismétlődően mindig a szlovákiai magyarság hátrányos helyzete volt, s rögtön hozzá teszem, hogy nagy bajunkat, és elégedetlenségünket, mindig a jobbítás szándékával vettük a szánkra.
Ezen a napon, a névfelvétel örömmámorában, jó szívvel elmondhatom Dénes Györgyről, kedves barátomról, hogy olyan isteni tehetséggel megáldott költő volt ő, aki haláláig nem felejtkezett el arról, honnan jött. Pelsőc volt haláláig költői hátországa. Ezt egyébként az egymást követő köteteinek a verseivel félreérthetetlenül bizonyítja.
S mikor elkövetkezett annak is az ideje, hogy a magyar iskolás gyermekek és a szüleik nagy örömére kötetekbe foglalja és megjelentesse remek gyermekverseit, a magyar vidékek magyar iskolái Dénes György verseitől lettek hangosak. Itt és most hosszan kellene szólnom a gyermekeknek írt bájos és leleményesen játékos verseiről, de úgy gondolom, és teljesen magától értetődőnek tartom, hogy a Dénes György Magyar Tannyelvű Alapiskola délelőtti ünnepsége az ilyen költeményeitől volt hangos.
Szándékosan hagytam beszédem végére az egész Kárpát-medencében ismert erdélyi író, Asztalos István, egyik híres regényének a címét: Szél fúvatlan nem indul. Nem ok nélkül teszem. Az iskola mostani névadásával függ szorosan össze, illetve a szlovák-magyar tagozatos iskola rendszerváltás utáni szétválasztásával, amelyről utólag is elmondható, hogy a bölcs és dicséretes helyzetfelismerésnek köszönhetően jókor, jó időben történt. Köszönet érte a gyorsan és bátran cselekvő akkori igazgatóhelyettesnek, Máté Lászlónak, akinek ki kell mondanom a nevét, még ha a sógorom is.
Kedves Dénes György, drága barátom, a pelsőci magyar iskola méltó névadója! A mai naptól szülők, pedagógusok és az önkormányzat jóvoltából neveddel magasztosul és állandósul az iskola további jó híre. És most már csak a pelsőci és a környékbeli falvak öntudatos magyar családjainak a határozottságán és bölcsességén múlik, meddig él ez a szép iskola a falu nagy szülöttének és költőjének, Dénes Györgynek a nevével. Én optimista vagyok, és mélységesen hiszem, hogy az idők végezetéig.”
A költő rövid életrajza:
Dénes György költő, műfordító, szerkesztő 1923. május 24-én született Pelsőcön.
Termékeny alkotó volt, egyik kritikusa szerint ő írta a legtöbb szlovákiai magyar verset. Könnyedén, gyorsan, ugyanakkor nagy alapossággal írt: összesen 21 kötete jelent meg, és több antológiában szerepelt. A mi szerencsénk, hogy pedáns is volt: számtalan hátrahagyott verset, írást tartalmaz az a dosszié, melyben a még publikálatlan verseit gyűjtötte össze. Verseinek végső változatait gondosan letisztázta és másolatot készített róluk, hogy egyszer majd mi is olvashassuk. Legjelentősebb kötetei: Az idő börtönében (1970), Mélység fölött (1972), Szemben a mindenséggel (1976). Dénes György neve szorosan összefügg a „harmadvirágzás” lírájának indulásával, pedig eleinte családi nevén – Dusík Dániel – publikált. Ezen a néven közölte az Új Szó 1949. szeptember 4-i száma a Nyári mezőkön című versét. Sokáig még szakmai berkekben is ezt tartották a „hontalanság évei” után nyomtatásban megjelenő első szlovákiai magyar versnek. Kovács István, Gály Olga, Gyurcsó István azonban egyaránt megelőzte, de ez mit sem von le az ő úttörő szerepéről.
Dénes György 2007. szeptember 14-én hosszú, súlyos betegség után hunyt el nyolcvannégy éves korában és szülőfalujában, Pelsőcön temették el. A Szlovákiai Magyar Írók Társaságának tagja volt, munkásságáért Madách-díjjal tüntették ki. 2009-ben szülőfalujában, Pelsőcön emléktáblát avattak tiszteletére.
