Április 30-án 92 évesen elhunyt Dénes György, az egyik utolsó magyar polihisztor, aki ezer szállal kötődött Gömörhöz, neki köszönhető a Gömör-Tornai Karszt, a Bódva-völgy és Észak-Borsod régmúltjának feltárása, de számtalanszor járt errefelé előadóként is, ahogy tevékeny részese volt az egyik legnagyobb szlovákiai magyar regionális vállalkozásnak, a Vály-völgy című, 1991-ben megjelent, azóta is példátlan monográfia megszületésének. Kutatási eredményeit közreadó könyveinek, tanulmányainak és ismeretterjesztő műveinek száma megközelíti a háromszázat.
Jogász, történész és a földrajz-földtan művelője, sikeres barlangkutató, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat megszervezője és vezetője, sokszoros életmentő, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóintézet munkatársa, nagyszabású terepi kutatások, karszthidrológiai és izotóp-hidrológiai kutatómunkák témavezetője, vendégprofesszorként több külföldi egyetem előadója – nagyon tömören összefoglalva egy ugyancsak kalandos életút, amely majdnem végetért huszonévesen Bergen-Belsenben, a Sonderlágerben, amelyet egyik orosházai barátja hathatós nógatására élt túl, s jött haza nem egész negyvenkilósan. „Kelj fel és járj” – idézhetnénk Radnóti Miklós sorait. Radnótival szemben ő túlélte a nácizmus borzalmait, s hazatért, de gyorsan kiderült, a borzalmak Magyarországon is folytatódtak.
Dénes György 1923. szeptember 3-án született Orosházán, itt járt zsidó elemi iskolába, ezt követően a tanulmányait az evangélikus gimnáziumban folytatta. De hiába volt kitűnő tanuló, a Horthy-rezsimben a zsidók életét meghatározó numerus clausus miatt csak egy évvel az érettségi után kerülhetett a pécsi egyetem jogi karára. A háború vérzivataros évei alatt egy ideig munkaszolgálatos volt Mohácson, majd egy svájci menlevél segítségével Budapesten bujkált, de a nyilasok 1944 december elején elfogták, és a bergen-belseni koncentrációs tábor különleges részlegébe, az úgynevezett Sonderláger-ba szállították. Túlélte, s 1945 őszén visszakerült a pécsi egyetemre, ahol megszervezte a zsidó cserkészcsapatot, akikkel együtt járta a Mecsek hegyeit, völgyeit és barlangjait. Tanulmányai befejezése után előbb Marcaliban, unokabátyja ügyvédi irodájában dolgozott, majd a Honvédelmi Minisztériumban. A „rákosista” tisztogatások miatt új munkahely után nézett, s a Közgazdasági Egyetemen tanított történelmet. De a hatalom itt is megtalálta, s mivel jó barátságot ápolt Nagy Imrével, megvált az egyetemtől és vállalati jogtanácsosként helyezkedett el. Az 1956-os forradalom után folytatta a tanulmányait, s diplomát szerzett a földtudományokból is. A Budapesti Műszaki Egyetem híres professzora, Papp Ferenc meghívására ott az Ásvány- és Földtani Tanszék karszttal és vízföldtannal foglalkozó munkatársa lett. Később a Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóintézetben helyezkedett el, s nyugdíjba vonulásáig nagyszabású terepi kutatások, karszthidrológiai és izotóp-hidrológiai kutatómunkák témavezetője volt, vendégprofesszorként több külföldi egyetemen is tartott előadásokat. Sorra jelentek meg könyvei, tudományos publikációi. Kutatta és számos könyvben, tanulmányban publikálta szülővárosa, Orosháza történelmének egyes fejezeteit és földrajzi neveit. Fő kutatási területe mégis Észak-Borsod, a Bódva-völgy (megírta a Bódvaszilasi-medence történetét) és legfőképpen a Gömör-Tornai-karszt, ahol kiemelten kutatta és földolgozta Aggtelek és a környező karsztvidék történelmét, földrajzát, vízrajzát, barlangjait és földrajzi neveit (nem véletlenül választották meg Aggtelek díszpolgárává). Kutatásai túlléptek az államhatárokon a Kárpátokig, és azon túl négy világrész több mint félszáz országát járta be kutatóútjai során. Kutatási eredményeit közreadó könyveinek, tanulmányainak és ismeretterjesztő műveinek száma megközelíti a háromszázat. De nemcsak egyetemeken oktatott és könyveket, tanulmányokat írt. Kutatási eredményeit, sokoldalú ismereteit igyekezett széles körben, minél több ember számára közreadni. Mint lebilincselő előadót sokfelé felkérték, így az elmúlt öt évtizedben jóval több, mint kétezer ismeretterjesztő előadást tartott országszerte, de még határainkon túl is.
„Hallottuk hírét, s úgy gondoltam, egy meghívást megér” – mondja portálunknak tanítványa, később kollégája Benedek László, aki először hívta meg Gömörbe, s akivel életre szóló barátságot kötött. „Fogadott fiaként szeretett, s a családommal együtt nagyon sokat jártunk hozzájuk látogatóba. Legutóbb márciusban voltunk, mikor a felesége felhívott, hogyha szeretnénk még életben látni a csontritkulással küszködő férjét, akkor mielőbb látogassuk meg” – meséli Benedek, aki nagyon sok közös kutatásban vett részt Dénes Györggyel, jártak Spanyolországban is, de a legnagyobb közös élményüknek mégis a felvidéki kutatásokat nevezi. „Egykori oklevelek alapján tártuk fel az egész Felvidéket, így találtuk meg például Tesmagnál a híres nógrádi betyár, Sisa Pista barlangját is, de ezen kutatások segítségével az etnikai határokat is pontosan sikerült behatárolni. S ami számomra a leghihetetlenebb volt, Dénes György mindent tudott. Amikor befejeztük a Vály-völgy monográfiát, egy este összejöttünk az alkotókkal, B. Kovács Istvánnal, Erdélyi Gézával, Gaál Lajossal, Kovács Tiborral, és szalonnasütés mellett borozgattunk. Elhatároztuk, hogy mindenki a saját szakmájában fogja meg az öreget, de ez teljes kudarcot vallott, ugyanis mindenkit ő rakott helyre” – emlékszik a polihisztorra Benedek László.
Dénes Györgyöt szűk családi körben helyezték örök nyugalomra, de ősszel nagyszabású nemzetközi konferencián idézik fel a munkásságát. Mi, gömöriek nagyon sokat köszönhetünk neki.
jdj, fotó: archív
