Indul a XVI. Komáromi Egyetemi Napok rendezvénysorozata

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

2021. április 19. és 23. között, immár tizenhatodik alkalommal rendezi meg a Komáromi Egyetemi Napok elnevezésű rendezvénysorozatát a Selye János Egyetem és a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata. A program tizenkilencedikén délelőtt fél tizenegykor veszi kezdetét online felületen, és egészen péntek estig tart.

A rendezvénysorozat hétfőn fél tizenegykor indul a megnyitóval, melynek keretén belül a Selye János Egyetem rektora, Dr. habil. PaedDr. Juhász György, PhD. és a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke, Páldi Ádám köszönti a résztvevőket, majd tizenegy órától Mi folyik a színfalak mögött? címmel beszélgetés következik Borbély Alexandrával és Nagy Ervinnel. Délután kettőtől Durica Katival beszélgetünk a megjelent könyveiről. Tizenhat órától Szalma Nikolett tart előadást Önmegvalósítás fiatalon – Vidu receptje szerint címmel. A hétfő estét egy játékkal, a Skribbllel zárjuk.

Kedd reggel kilenc órától Garai-Fodor Mónika ad elő Trendek, tendenciák a marketingkommunikációban: kihívások, megoldások a fogyasztói hatalomátvétel idején témában. Tizenegy órától a nemzetközi mobilitási lehetőségekről a Selye János Egyetemen hallhatunk többet Kinczer Adrienntől és Both Fannytól. Tizenhárom órától Varga János beszél az Európai Parlamentről. Délután fél négytől a The Path SM tart előadást a játékosmenedzserek életéről. A Komáromi Egyetemi Napok kedden a Művészetek éjszakájával zárul tizenkilenc órai kezdettel, ahol az egyetemisták bemutatják műveiket.

Hétfő és kedd a közélet, a szerda pedig a tudományosság jegyében telik majd. Reggel nyolc órától tartják a Tudományos Diákköri Konferencia egyetemi fordulóját. Délután öt órától Strédl Terézia előadását hallhatjuk Mi vagyunk a Z generáció – mi kell a boldogsághoz? címmel. A nap zárásaként az Among Us játékban vehetünk részt.

A csütörtöki napot reggel kilenc órakor egy kerekasztal-beszélgetés nyitja meg a szakmai gyakorlati és munkaadói témával. Tizenegy órakor a Karrier-tanácsadás a Selye János Egyetemen előadás résztvevői lehetünk. Délben a Virtuális állásbörze – az álláskeresés legmodernebb és legegyedibb módjai előadásra kerül sor. Tizenhárom órától a Nagyvállalat és az ajánlat (cég és munkahelyi pozíciók bemutatása és karrierépítési lehetőségek) előadáson vehetünk részt. Délután három órakor Hodossy Katalin ad elő, aki Kertből a tányérra cím alatt bemutatja nekünk, milyen érteleket ehetünk nyers vegánként, pénztárcakímélően. Fél öttől Szépe Csilla tart online tornát mindenkinek. A napot pedig egy esti Kahoot! kvízzel zárjuk, ami tizenkilenc órától egészen éjfélig tölthető ki.

Péntek a Komáromi Egyetemi Napok utolsó napja. Reggel kilenc órától a Beszélgetés a jövőért – komáromi magyar oktatás című előadást tekinthetjük meg, ahol Keszegh Béla, Észak-Komárom polgármestere, Dr. habil. PaedDr. Juhász György, PhD., egyetemünk rektora és további felvidéki magyar intézmények vezetői vesznek részt. Fél tizenkettőtől Toth Victor beszél Más szemszögből az egészségről címmel. Délután fél négytől Pék Pál ad elő Körforgásos gazdaság, fenntartható régiók és zero waste életmód címmel. Tizenhét órától a Beneath My Skin – út a Dal 2021-be előadás résztvevői lehetünk. A XVI. Komáromi Egyetemi Napokat tizenkilenc órai kezdettel egy Podcast-résszel zárjuk le.

Az egyes előadásokhoz tartozó aktuális linkek a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzat Facebook-oldalán kerülnek megosztásra. A Selye János Egyetem vezetősége, és Hallgatói Önkormányzata sok szeretettel vár minden kedves érdeklődőt erre a rendhagyó formában megrendezésre kerülő rendezvénysorozatra, mely már évek óta részét képzi mind az intézmény, mind a város életének, hagyományainak.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás