Lezajlott a XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Ez alkalommal új helyszínen, Gombaszögön versenyeztek az ország legjobb mesemondói. Az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny egyes fordulóiba ez alkalommal is több száz gyermek kapcsolódott be. Az országos döntőbe 70 versenyző kapott meghívást.

A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia, valamint a társszervezők, a Borostyán Néptáncműhely és a Sine Metu Polgári Társulás 2022. június 6-án és 7-én várták a megmérettetésre a területi elődöntőkről továbbjutott mesemondókat az ikonikus völgyben.

Az ország minden részéből összegyűlt mesemondók a versenyen kívül a szabadban játékokkal és kézműves foglalkozásokkal tölthették el ittlétüket ebben a természeti és történelmi kincsekben gazdag régióban.

A mesélés két helyszínen zajlott, öt kategóriában. Varga Norbert, az első kategória (1. – 3. osztályos tanulók) zsűrijének tagja úgy nyilatkozott, hogy a gyerekek meglepően jól felkészültek.

„Felszabadultan, önfeledten tudtak mesélni. Nagyon jó volt a meseválasztás is. Azt gondolom, hogy ebben a kategóriában egy nagyon szép fejlődés látszik a verseny során. Újszerű és merész döntés volt, hogy helyszínt váltottunk, de a visszajelzések azt igazolják, hogy jónak tartják a résztvevők. Idén 327-en jelentkeztek be a versenyre, amely nyolc elődöntővel zajlott. Ide pedig a 70 legjobb mesemondó kap meghívást. Ez egy limitált létszám, amely több év során adódott össze ennek az egészséges mezőnynek a létszáma, amely mellett még jut idő arra is, hogy egy fesztivál jelleget öltsön a rendezvény. A nap folyamán játszóház, táncház, koncert, mesemondás felnőtteknek és egyéb kiegészítő programok, amelyek a népművészettel a mesével szoros kapcsolatba állnak“ – tudtuk meg Varga Norberttől, a verseny szakmai szervezőjétől.

A második kategória versenyzői is egy erős mezőnyt alkottak. Badin Ádám, zsűri tag elmondása szerint egyetértett a zsűri abban, hogy nagyon szép fejlődést láttak az előadóknál.

„Főleg, hogy COVID után vagyunk, amikor nem versenyzés és online versenyzések zajlottak, és most találkoztunk először élőben. Ennek ellenére meglepően egy jó, átlagos színvonalat hoztak a gyerekek. A mesemondás minden olyan kereteit betartják, amelyekkel korábban foglalkoznunk kellett. Jól felkészített gyerekek jöttek el. Tulajdonképpen minimális különbségekkel döntünk. Tényleg a mesemondással, magával foglalkozhatunk a döntés folyamán, és nem a formalitásokkal“ – nyilatkozta portálunknak Badin Ádám.

A 2022-es, sorrendben a XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjének eredményét ITT tekinthetik meg.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás