„Határtalanul” – volt a címe a Rimaszombati Magán Szakközépiskola és a mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Szakközépiskola közös projektjének, amely célja a magyarországi és a szlovákiai magyarok összetartozásának erősítése volt.
„A mezőkövesdi tanulók felvidéki látogatása után a mi elsőseinken volt a sor, hogy megismerjék új barátaik iskoláját, városát, régióját. A technológiai vívmányok segítségével (3D mozi, interaktív makett, facebook-szoba) megtekintettük az Edelényi ka…stélyt, majd a szakközépiskolában különböző projekt-feladatokat oldottunk meg, melyeknek a témája az Európai Unió és annak pénzneme, az euró volt. Az esti zápor előtt megmártóztunk a közeli Zsóry-fürdőben. Szombaton az összetartozás napjára emlékeztünk, ezt követően bevettük az Egri várat, megnéztük a Dobó teret és a Bazilikát. Vasárnap a diósgyőri vár és Miskolc nevezetességei vártak, majd élményekkel gazdagodva tértünk haza Rimaszombatba” – tudtuk meg az intézmény tanáraitól, Paulinier Emmától és Danko Tímeától.