Programajánló május 15-től

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Röviden és velősen: a hét legfőbb attrakcióit a szombati Múzeumok Éjszakája köré szervezték Losoncon és Füleken is.

Losoncon pénteken és szombaton a kávé-, tea- és csokikedvelők ne hagyják ki a Galéria üzletközpont fesztiválját, amelynek középpontjában éppen a felsorolt ínyencségek állnak majd.

A már említett Múzeumok Éjszakája május 18-án, szombaton valósul meg. Losoncon a felújított régi Városházában található Városi Múzeumban 18.00 órától  az újrahasznosítás művészete lesz a középpontban. Ennek keretén belül megtekinthetők lesznek természetesen az aktuális kiállítások, lehet majd alkotni, vásárolni kézműves termékeket, tartanak mindenféle előadást és filmvetítést, a hangulatot pedig a Szerbiából érkező ORKESTAR KRISTIJANA TRAJKOVICA balkán fúvósok emelik.


Nógrádi Múzeum és Galériában a plakát szerint a természeti és kulturális örökségről esik majd szó, sajnos nem találtam részletes programkiírást. A tervek szerint az akció 16.00 – 22.00 óra között valósul meg.

Füleken ezzel szemben 18.00 órakor a Honismereti Múzeumban kezdődik az „éjszaka”, ahol A múzeum régi-új kincsei címmel nyitnak kiállítást. Az udvaron 19.00, 20.30, 22.00 órakor ´44 karácsonya  ̶  avagy minden december új májust ígér címmel tartanak filmvetítést. A vár Bebek–tornyában 19:00 órakor nyílik a Vámügy története című kiállítás, de az ajnácskői zafírokat is meg lehet tekinteni, amelyekről 19.45 órától beszélnek majd a kazamatákban. Az udvaron lesz keresőkutya bemutató, az óvóhelyeket 19.00 – 23.00 óra között lehet megnézni. A rendezvény hangulatát itt is fúvószenekar és a Traditional Dixie Stompers együttes zenéje biztosítja. Részletes program ITT. A belépés a fenti rendezvényekre díjtalan.

Rimaszombatban a Városi Galériában Boris Németh fényképész kiállítása tekinthető meg, majd a hímzési technikánkat tökéletesíthetjük ill. tanulhatunk újat Kristína Rimavcová lektortól. Itt is lesz zene, a Háj folklórcsoportnak köszönhetően. A 18.00 – 22.00 óra között megvalósuló rendezvényen tetszés szerinti belépődíj ellenében lehet részt venni.

Miután a szombat estét valamelyik múzeumban töltöttük, a vasárnap esténket tölthetjük például neves szlovák színművészek társaságában, hiszen 18.00 órától az Apolló Moziban többek között Kamila Magálová és Jozef Vajda is látható a Predstavím ťa oteckovi (Bemutatlak apunak) című szlovák nyelvű előadásban. Jegyek elővételben 17 euróért, kezdés előtt 20 euróért válthatók.

Aki a hétvégét inkább a friss levegőn töltené, annak ajánlom figyelmébe a szombati nordic walking napot a losonci tónál, ill. a Nógrádi pedál elnevezésű kerékpáros versenyt, amelyet május 19-én (vasárnap) rendeznek a losonci strand mellett.

Ennyit sikerült felkutatnom a net zugaiban erre a hétre, kívánok szép Élményeket.

losoncianziksz.blogspot.sk




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás