Közeledik március idusa, ennek örömére a Kármán Napok plakátjai is előkerültek. Reméljük mindenféle vírus elkerül bennünket és együtt ünnepelhetünk majd a héten.
A héten a losonci programok csütörtökön kezdődnek, például 13.00 órától Milan Berki amatőr képzőművész kiállítása nyílik a Pelikán szállodában.
Ugyanaznap, március 12-én a Nógrádi Könyvtárban Czóbel Margit bárónőről esik szó, akit festőként, illusztrátorként és Mednyánszky László unokahúgaként ismerünk. A Silvester Lavríkkal folytatott szlovák nyelvű beszélgetés 16.30 órakor kezdődik.
Csütörtöktől egy háromnapos fesztivál is zajlik majd Losoncon, Svet v meste (Világ a városban) címmel, amelynek keretében színházi előadások, koncertek, workshopok, előadások és beszélgetések várják az érdeklődőket március 12-14. között. Részletek ITT.
A koronavírus-fertőzés terjedésének akadályozása érdekében, elővigyázatossági okokból elmarad a március 13-i (pénteki) időpontra tervezett ünnepi műsor Losoncon. A Kármán József Alapiskolában azonban egész napos megemlékezéssel ünnepelnek majd.
Március 15-én (vasárnap) 15.00 órától lesz a szokásos koszorúzás a Kármán-emlékműnél, majd utána át lehet sétálni a Kármánsuliba, ahol a Ráday-teremben Volt egyszer egy Monarchia… címmel nyílik kiállítás.
Füleken március 15-én az ünnepi műsor 15.30 órától a római-katolikus templomban zajlik majd, fellépők: Mészáros János Elek operaénekes, a Pro Kultúra Férfikar tagjai, Páko Mária és Örömzeneműhelye, valamint a versmondók. A műsor után ünnepi koszorúzás a Hősök terén.
Rimaszombatban pedig március 15-én vasárnap 18.00 órai kezdettel lemezbemutató koncertet ad Bródy János a rimaszombati kultúrházban. Ráadás című albumának új dalait és újraértelmezett feldolgozásait 2 órás koncert keretében hallgathatja a nagyérdemű. Utolsó jegyek még kaphatók!
Napsütéses, boldog napokat kívánok!
– Tóth Éva, losoncianziksz.blogspot.sk –