Várják a szlovákiai magyar amatőr zenekarok jelentkezését

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesülete (SZMAZE) és a Tumultus Polgári Társulás másodízben rendezi meg a Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok Szemléjét.
A szemle egyszersmind bemutatkozási lehetőség a feltörekvő felvidéki zenekaroknak, másodsorban szakmai megmérettetés, kiváló alkalom kapcsolatok kialakítására, részvételi lehetőség zenei előadásokon, workshopokon.

A szemlére bejutott együttesek értékes tárgyi ajándékokra és eszmei elismerésre tehetnek szert, a fellépő zenekarok az egész TUMULTUS Fesztiválra ingyenes meghívást kapnak, és nem utolsó sorban pedig egy hatalmas élménnyel lehetnek gazdagabbak! A szemle nem verseny, azonban együttműködik más tehetségkutatókkal. Céljuk, hogy minél több hazai magyar amatőr zenekarnak segíthessenek az érvényesülésben. A jelentkező zenekarok közül természetesen a rátermettségük alapján választják ki azokat, amelyek a szemlére meghívást kapnak.

A szemle egyben a Hangfoglaló Magyarország tehetséggondozó program felvidéki állomása, ahonnan az arra hivatott zenekar egy neves szakmai zsűri jóvoltából egyenesen bekerül a budapesti döntőbe, ami a Music Expo hangszer-, hang-, fény-, színpad- és stúdiótechnikai kiállítás egyik kiemelt rendezvényeként Budapesten kerül megrendezésre, és ahol nem mellesleg a fődíj 1 millió forint. Tavaly a komáromi Kerecsennek adatott meg a döntőbe jutás lehetősége, akik a döntő egyik kiemeltjeként ott lehetnek az idei Sziget Fesztiválon.

A szemlére bejutó zenekarok/előadók további jutalmainak listája egyre bővül. Egy kis kedvcsináló:

* Automatikus részvételi lehetőség a tatabányai Peron Music
* A szemle egyik zenekara/előadója felléphet a 6. Tumultus Fesztivál headliner bandájának előzenekarént
* Teljes videoklip elkészítése (újdonság!)
* Egy zeneszám komplett elkészítése a hangrögzítéstől a keverésen át a masterig
* Vásárlási utalványok 10 és 20 százalékos árengedménnyel a komáromi Relato hangszerbolt jóvoltából minden résztvevő számára.
* A Tumultus Polgári Társulás a szemlén résztvevő zenekarokat a lehetőségeihez mérten fellépteti más rendezvényein is!

A szakmai elbírálás kritériumai szólisták és zenekarok esetében:

* A szerzemények kiforrottsága, hangszerelés, egyediség, a dalszöveg minősége, összhang a mondandó és a zene között, a produkció átélése (feeling), hangszeres tudás, színpadi megjelenés és koreográfia, összhatás.

A Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok 2. Szemléjére nevezhetnek:

* Szlovákiai lakhellyel rendelkező, magukat szlovákiai magyarnak valló személyek ill. zömmel szlovákiai magyar tagokból álló, szlovákiai bázissal rendelkező csoportok, zenekarok, együttesek.
* Műfaji megkötés nincs, a lényeg, hogy élő muzsikáról legyen szó
* Magyarországi jelentkező nem nevezhet.

Jelentkezési feltételek:

• Legalább 2 értékelhető minőségű, saját szerzeményeket tartalmazó felvétel, amit a jelentkezők e-mailben (mp3 formátumban, vagy audió illetve videó link csatolásával) az info@zene.sk e-mail címre küldhetnek el.
• A döntőben előadott számoknak saját szerzeményeknek kell lenniük.
• Jelentkezési határidő: június 31.
• Szelektálás módja: előzsűrizés
• Nevezési díj: 25 €, melyet csak az előzsűrizés által bejutott zenekaroknak kell átutalniuk július 20-ig a Tumultus Polgári Társulás hivatalos számlájára. Maga a jelentkezés ingyenes!

A Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok 2. Szemléjének kiemelt támogatója a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet.




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás