A Moyzes Quartet Rimaszombatban

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

2024. október 8-án 19.00 órakor a római-katolikus templomban a Moyzes Quartet koncertjével folytatódik a Zenei Ősz rendezvénysorozat Rimaszombatban. A kvartett tagjai – Horváth József, Horváth Gyula, Lakatos Sándor és Ján Slávik – P.Zagar, J.Haydn, B.Smetana és Bartók Béla műveket adnak elő. Jegyek a koncertre a helyszínen vásárolhatók. A komolyzenei koncertsorozat támogatói a Kisebbségi Kulturális Alap, a Művészeti Alap és a SOZA Szociális és Kulturális Alapja.

A Pozsonyi Konzervatóriumban 1975-ben Albín Vrteľ által megalapított Moyzes Quartet Szlovákia egyik legjelentősebb kamaraegyüttese. A kvartett tagjai már tanulmányaik alatt számos díjat szerzett hazai és nemzetközi megmérettetéseken. 2000-ben Fric Kafenda-díjjal, valamint a Kritikusok díjával tüntették ki a vonósnégyest. 2015-ben az együttes elnyerte a rangos Tatra Bank Művészeti Díjat és a Szlovák Köztársaság Kulturális Miniszterének díját.

A társulat repertoárja minden stíluskorszakot magában foglal, előszeretettel játszanak kortárs szlovák műveket, melyek szerzői sokszor közvetlenül a kvartettnek ajánlják alkotásaikat. Folyamatosan adnak ki új hanghordozókat. Több mint 40 CD-t rögzítettek.

Fennállása alatt a kvartett a világ jelentős koncerttermeiben bemutatkozott (Schauspielhaus – Berlin, Mozarteum – Salzburg, Gewandhaus – Lipcse, TeatroReal – Madrid, Cathédrale Saint-Louis des Invalides – Párizs, Merkin Hall – New York, WalterHall – Toronto, Musikverein – Bécs, Auditorium – Róma, a Sosztakovics Filharmónia kisterme – Szentpétervár). Koncerteztek Barcelonában, Brüsszelben, Budapesten, Kijevben, Milánóban, Münchenben, Moszkvában, Oszakában, Prágában, Tokióban, Varsóban, Genfben és számos világvárosban.

Stanislav Mucha 40 évig volt a Moyzes Quartet vezetője, Horváth József 2016 óta tölti be ezt a funkciót. 2022-ben Török Ferencet Horváth Gyula váltotta másodhegedűként. Brácsán és a csellón a régi tagok játszanak: Lakatos Sándor és a Moyzes Quartet alapító tagja, Ján Slávik, a Szlovák Filharmónia koncertmestere.

A Moyzes Quartet idén ünnepli fennállásának 49. évfordulóját. Az elmúlt években a kvartett 2 CD-t rögzített J. N. Hummel három vonósnégyesével és egy CD-t Vladislav Šarišský három vonósnégyesével. 2021-ben szlovák szerzők műveivel adott ki CD-t. Idén a kvartett Joseph Haydn három remekművét veszi fel a Real Music House kiadó számára.

Forrás: vmk




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás