A műemlékfelújítás jövőjéről tájékoztattak Füleken

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

1800 szociálisan hátrányos helyzetű személy munkahelye van veszélyben a lemaradó, magyarok által is lakott régiókban – figyelmeztettek az újonnan alakult magyar párt, a Szövetség politikusai Füleken csütörtökön.

A füleki vár alatt Agócs Attila, Fülek polgármestere, a Híd alelnöke, Rigó Konrád volt kulturális államtitkár, a Híd elnökségi tagja, Cziprusz Zoltán, az MKP alelnöke és Orosz Örs, az Összefogás alelnöke tartottak sajtótájékoztatót.

A sajtótájékoztató apropója a Kulturális Minisztérium által megváltoztatott támogatási rendszer volt, ami miatt az önkormányzatok már nem tudnak munkanélkülieket bevonni a várak és a különböző műemlékek felújításába. Mindez különösen fájdalmasan érinti az olyan, tartós munkanélküliséggel küzdő régiókat, mint Gömör, Nógrád és a Bodrogköz. Emellett azt sem tudni, hogy mi lesz a roma polgárőrségeket támogató programmal, melynek folytatásáról egyelőre nem érkezett hivatalos információ.

Agócs Attila elmondta, hogy ez a két program összesen nagyjából 1800 embernek adott munkát országszerte, akiknek így veszélybe kerül a megélhetése, mivel sok esetben szociálisan hátrányos helyzetű személyékről van szó, akiknek sokszor ez volt az egyetlen bevételi forrása. Agócs szerint a füleki vár felújítása remek szimbóluma annak, hogy a helyi műemlék körüli fejlesztés hogyan járulhat hozzá a környező utcák és a térség fejlődéséhez is.

Rigó Konrád leszögezte, hogy kultúrával is lehet olyan munkahelyeket teremteni, melyek sokat hozhatnak az adott községnek, ugyanakkor szerinte biztos, hogy 2021-ben az a támogatási keretprogram, mely tíz éve sikerrel működik, már nem fog megvalósulni abban a formában, amiben eddig létezett. Ennek eredménye, hogy 27 község kiszorul a támogatottak köréből, többek között Fülek, Jolsva és Murányalja. Rigó elmondta, hogy a program 2012 óta létezik és minden évben 20-40 község kapcsolódott be, de ez 2-3-ra csökkenhet, ha minden így marad. Elismerte, hogy hirdettek egy hasonló programot, de abba csak polgári társulások jelentkezhetnek, a keretösszeg pedig 3,5 millió euróról 1,1 millióra csökkent. Ráadásul ez a program a műemlékvédelem mellett hét másik témára is szól.

Orosz Örs szerint a probléma gyökere abban rejlik, hogy Szlovákiában a rendszerváltás óta a műemlékek egyharmada eltűnt, vagy tönkrement. Az állam az egész problémát a tulajdonosokra tolja és kevés segítséget nyújt a felújításokban. Orosz szerint a műemlékpolitikában sokkal jobban kellene bízni az aktivistákban, akik a cselekedeteikkel bizonyították az elhivatottságukat. Felhívta rá a figyelmet, hogy a pandémia mellett fokozódik a hazai turizmus jelentősége. „Aki a vidéket látja, láthatja, hogy katasztrofális a helyzet“ – véli a politikus, aki szerint a műemlékek többségénél beruházásra van szükség, ha meg akarjuk menteni őket.

Cziprusz Zoltán szerint a leszakadó régiók előrehaladásához jól kell működnie az ún. „aranyháromszögnek“, az állam, a megyék és az önkormányzatok együttműködésének. Elmondta, hogy Besztercebánya megye képviselőjeként Agócs Attilával az elmúlt években kifejezetten támogatták a turizmus fejlődését, mely szerinte kitörési pont lehet a lemaradó régiók számára. Két éve a megye létrehozta a Régiófejlesztési Ügynökséget, mely minden évben megkapja a megye költségvetésének egy százalékát. Ebből Gömörben 14 projekt kapott 127 ezer eurót, Nógrádban pedig 12 projekt osztozott 114 ezer eurón. Cziprusz szerint a megalakuló Szövetség feladata, hogy figyelmeztesse erre a problémára a minisztériumot, ill. olyan erős párttá alakuljon, mely sikeresen képviselheti a régióban élők érdekeit.

Forrás: Új Szó, fotó: ma7.sk

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás