Bővül az ivóvíz- és csatornahálózat Füleken

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Fülek városának következő sikeres, az elmúlt hetekben induló projektjeinek egyike a szennyvízcsatorna- és a vízvezeték-hálózat bővítése a vár alatt. E célra az Emberi Erőforrások operációs programból sikerült támogatást szerezni.

A város két legelhanyagoltabb részének deszegregációjára irányuló projekt a Catching up regions 2 kezdeményezés eredménye, ebben az önkormányzat a megyével és a Világbankkal működik együtt.

A város történelmi központjában fekvő Jilemnický, Puskin és Šverma utcákban a lakosok máig nélkülözték a csatornázást és az ivóvízvezetéket. Az ott élő közel 200 személy egy része emésztőgödröket használ, más része csak ún. budit. Az esővíz nincs elvezetve, így csapadékos időben azok a kutak is szennyeződnek, melyek a lakosság egyetlen ivóvízforrását jelentik.

„Ezek az utcák egyben urbanisztikai sebei a váraljának és a városközpontnak, ahol számos turista jár. Anélkül, hogy ezen a területen utakat, vízvezetéket és csatornát építenénk, sosem sikerülhet az egész váralját a város részévé tenni – sem urbanisztikai szempontból, sem pedig a lakosság életszínvonalát tekintve” – nyilatkozta Agócs Attila polgármester. A becsült összköltség kb. 335 000 euró, ebből a támogatás cca. 331 000. A különbözetet az önkormányzat saját büdzséjéből fedezi. A városi közbeszerzés a munkálatokért a becsültnél 61 000 euróval olcsóbb árat eredményezett.

Az építkezés során a csatornahálózat 407, a vízvezeték pedig 234 méterrel bővül. A vízvezeték-csatlakozások nem részei a projektnek, az érdeklődők csatlakoztatását a munkálatokat követően a vízvezeték-hálózat üzemeltetője oldja majd meg.

Fülek önkormányzata a projekthez kapcsolódóan dotációért folyamodott aszfaltbeton utak és kövezett járdák építésére, ezeket az említett közművesítést követően alakítanák ki. A 340 000 eurót azonban nem hagyták jóvá, ezért a Város az ismételt kérelemre újabb alkalmas pályázati kiírást keres.

A Füleki Városi Hivatal sajtóközleménye

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás