Felújították a füleki FTC stadionjának belterét

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A Közhasznú Szolgáltatások (VPS) telente rendszeresen az általa kezelt FTC Stadion belterének felújításával foglalkozik. Ezen a télen a tekepálya és az adminisztratív épület termeiben végeztek beruházásokat.

2023 végén és 2024 elején a VPS a tekepálya összes nyílászáróját ki tudta cserélni. Ehhez 5000 eurós támogatást kapott a megyei önkormányzattól. A cég 4000 euróval járult hozzá saját forrásaiból. „A tekepálya munkálatainak befejezése után átmentünk az adminisztratív épületbe, ahol az ifi sportolók (U13, U15) öltözőinek felújítását fejeztük be a padlóburkolat cseréjével” – magyarázta Tóth Tibor, a VPS igazgatója. Majd hozzáfűzte: a tél folyamán az irodákban is folytak munkálatok. „Teljesen felújítottuk az ISSF menedzseri irodát – kicseréltük a padlót, a konyhasarkot és ki is festettünk” – sorolta az igazgató, hozzátéve, hogy a mintegy 3000 euró értékű felújítást saját forrásból fizették ki.

Az igazgató szerint a most befejezett munkálatokkal lezárul a stadion belső tereinek többéves, fokozatos rekonstrukciója. „Az utolsó néhány ablakot kell már csak kicserélnünk. Igyekszünk még az idén befejezni a munkát.”

Az elmúlt években a VPS fokozatosan átépítette az irodákat, a folyosókat, a lépcsőházakat és az adminisztratív épület egyéb közös helyiségeit. A játékosok és az edző szállásegységeit ugyancsak teljesen felújította. Emellett az önkormányzat rekonstruáltatta a tornatermet, ezt szigetelték is, hogy megakadályozzák a nedvesség okozta további eróziót. A futballpályát új digitális öntözőrendszerrel látták el, és a sikeres projektnek köszönhetően felújították a hazai és a vendégöltözőket, új szanitereket és gyengélkedőt építettek.

A Füleki Városi Hivatal sajtóközleménye

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás