Örök és valószínűleg megválaszolhatatlan kérdés, hogy lehet-e nevetve búcsúzni a múltunktól, ahogy Marx állítja. Pár évtizede erre tett kísérletet például Bacsó Péter tíz évig trezorban tartott A tanú című korszakos filmszatírája, ahogy a minap bemutatott Kakastánc című rövid doku-játékfilm is, amely az Építsük Szlovákiát (Budujeme Slovensko) sorozatban a fülekiek egykori szimbólumának, a legendás Kovosmaltnak állít sajátos emléket.
26 perc – ennyi állt az alkotók, Podhradská Lea rendező, Csuport Virág Emma szerkesztő és Angyal Gábor operatőr rendelkezésére. Ez egyrészt nagyon kevés, másrészt nagyon sok. Mint a különböző háttérbeszélgetésekből kiderült, az alkotók egyike sem járt előtte Füleken, sőt voltak, akik a gyárról se nagyon hallottak még. Mondhatnánk, így nehéz lesz – s mivel a 26 perc behatározta a film kereteit, úgy döntöttek, három egykori dolgozó emlékeinek a felelevenítésével, játékfilmes elemeket keverve egykori felvételekkel oldják meg a feladatot, amelynek dramaturgja és producere Kerekes Péter neves filmrendező volt. A szlovák és magyar nézők dokumentumfilmjei mellett a 2021-ben készült A cenzor című játékfilmje révén is ismerhetik.
Azok nagy része, akik eljöttek a nyilvános filmbemutatóra, dolgoztak a Kovosmaltban – mint az kiderült az est házigazdája, Illés Gábor alkalmi közvélemény-kutatásából. De szinte mindenki kapcsolódott valamilyen formában a gyárhoz. A Városi Művelődési Központ (VMK) és a Vármúzeum által közösen szervezett rendezvény a VMK előcsarnokában alkalmi kiállítással indul, ahol egykori relikviákat (pecsétek, edénycímkék, belégek, üzemi újság) és fotók segítségével idézik meg a múltat, főleg a szocializmus éveit.
A gyárat egyébként 1906-ban alapították, s működése igazából Hulita Vilmos működése idején teljesedett ki. Voltak időszakok, amikor több mint négyezer embernek adott kenyeret. Igaz, Hulita tevékenysége rendkívül megosztó volt, voltak, akik szerint tökélyre emelte a kizsákmányolást. „Sírkövek voltak a hideg, füst nélküli kémények” – írta Bányai Pál A füleki pokol című, 1936-ban megjelent lírai riportjában. Itt olvashatjuk Hulita Vilmosról: „A Rendszer egy ember: Hulita Vilmos, a füleki zománcedénygyár igazgatója. A jelentéktelen üzemből európai vállalatot szervezett, művészi tökélyre fejlesztette a kizsákmányolást. Talán ő az egyetlen nagy formátumú iparvezér Szlovenszkón. Nem trónol az irodák olümposzi magasságában. Művével teljesen összenőtt. Mintha a gyár testéből való test volna. Minden idegszálával érzi az életét. Ismeri a termelés minden csínját-bínját. Valamikor maga is munkásként kezdte”.
Ez a riport 1936-ban jelent meg, abban az évben, amikor arra a bizonyos nagy sztrájkra is sor került. Erről szól Lóska Lajos 1975-ben megjelent Tábortűz a Vöröskőn című regénye, amely egy fiatal pár, Vermes János és Barnus Erzsi kapcsolatán keresztül eleveníti fel a Kovosmalt első korszakának csúcsra járatott éveit. A Kovosmalt annyira fontos volt a város életében, hogy maga Masaryk köztársasági elnök is meglátogatta az évekig polgármesteri posztot is betöltő Hulitát. Bár Hulita Vilmos még életében eltűnt a feledés süllyesztőjében, legfeljebb mumusként jöhetett szóba a neve (2016-ban Agócs Attila polgármesternek köszönhetően köztéri mellszobrot kapott), a második világháború után a gyár tovább folytatta a tevékenységét, s egészen a rendszerváltásig a régió egyik legnagyobb üzeme maradt. S ahogy a kisfilm is felidézi, az itt dolgozó több ezer ember nagy családként tekintett a munkahelyére, amelynek nemcsak saját rádiója, óvodája, rendelőintézete, de még kultúrháza (üzemi klub) is volt. Több tíz kilométeres körzetből voltak alkalmazottai, alig volt olyan család a Losonci és a Rimaszombati járásban, amelynek valamelyik tagja ne itt dolgozott volna. Csak egy személyes példa, anyám 40 évet húzott le a zománcozóban, de jómagamnak is ez volt az első munkahelye. S ahogy a nagy többség, én is nagy szeretettel emlékszem vissza az arra alig egy évre, amit ott töltöttem. A filmben hárman (Sipka László, Kőműves László és Popovics Judit) idézik fel az emlékeiket. Volt közülük, aki a helyi rádióadás magyar bemondója volt, s olyan is, aki egy időre a besztercebányai operaház tagjaként is működött. A film legnagyobb erénye, hogy az alig 26 perc ellenére sikerül nosztalgiát teremteni, s megidézni az egykori munkásévek családias hangulatát.
Fülek a gyár, a vár, a sár városa – mondogatták egykor. Állok a központi vasútállomásnak kinevezett kisállomáson. Hátam mögött a vár romjai, előttem a gyár romjai. Kísértetépületek, akár háborús film forgatásának helyszínéül is nyugodtan ajánlhatnánk. A filmvetítés utáni beszélgetésen elhangzik, a város EU-s pénzekből a gyárterület egy részét revitalizálja, ahol majd 30 embernek biztosít munkát. Eszembe jut az egykori több ezres létszám. Lehet, hogy röhögve illik búcsúzni a múltunktól, de most köpni-nyelni sincs kedvünk. Hagyjuk inkább Marxot a fenébe!
Juhász Dósa János, fotó: Mesiarik Maros
