Hét füleki utca kap új aszfaltot

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Füleken júliusban elindultak az előkészületek az utak és egyéb területek nagyobb kiterjedésű aszfaltozására. A következő hetekben hét utcában állítják helyre az útfelszínt. Komplex felújításra kerül a százlakásos bérház mögötti közterület a Püspöki úton.

Vanko Iván, a Városi Hivatal Építésügyi és Környezetvédelmi Osztályának vezetője arról tájékoztatott, hogy július második felében kezdte meg a közbeszerzésben sikeres Strabag cég az előre jóváhagyott ütemterv szerinti aszfaltozást. Közel 230 000 euró értékben újul meg a Bartók Béla utca, a Janko Kráľ utca alsó része, a Szakszervezetek útja, a Jánošík utca, a Békevédők útja, a Május 1. utca 1-7. sz. alatt álló tömb mögötti terület és a Park utca eddig nem rekonstruált, a 15- és 21. sz. bejáratok közötti szakasza. „A Park utcai bérháznál a parkoló felújítása is tervben van, mert az állapota rossz. Viszont ennek a csomagnak még nem része, majd a Sládkovič-Park-Vasúti utcák közterületeit érintő helyreállítás projektjében számolunk vele“ – magyarázta Vanko, s hozzátette, a munkák elvégzésére a cégnek három hónap áll rendelkezésére.

Az aszfaltozással párhuzamosan – folytatta – a cég a Püspöki úti százlakásos tömb mögötti felületek burkolatát is teljesen felújítja 114 000 euró értékben. Ezeket az útburkoló munkákat, melyek során új közvilágítást is telepítenek, két hónap alatt fejezik be.

„A projekt a Püspöki út és a Sládkovič utca közötti terület revitalizációjának első fázisa. Ennek keretében megkettőzzük a parkolóhelyek számát a százlakásos bérház mögött, kiszélesítjük a főleg célforgalom által használt utat. Két sávra osztjuk, az egyik az üzletek áruellátását szolgálja majd, a másik a normál közlekedést – így folyamatossá tehetjük a forgalmat“ – fejtette ki Vanko. Az utat e helyütt egyirányúsítják, a járdák bizonyos szakaszait is megjavítják és eltávolítják az üzemképtelen PB-gázpalackházakat, melyek vonzzák az alkalmazkodni képtelen lakosokat.

A Füleki Városi Hivatal sajtóközleménye

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás