Új rendelőt is kialakítanak az FTC stadionjában

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Az FTC stadionja új vendégöltözővel és rendelővel gyarapodott. Az önkormányzatnak sikerült e célra a Szlovák Labdarúgó-szövetségtől (SZLSZ) támogatást szerezni. Az elkövetkező hetekben a hazai csapat öltözője is kész lesz.

Az FTC PT elnöke, Visnyai Attila alpolgármester tájékoztatása szerint az öltözők átépítése és a rendelő kialakítása az új bajnokságba, a III. Keleti Ligába való bejutáshoz volt szükséges. „Az öltözők eddig sem voltak rossza állapotban. A probléma abban állt, hogy a méretük nem felelt meg a SZLSZ III. ligája szabványainak, ezért le kellett bontani a közfalakat, és kialakítani egy 25 m2-es, 20 ülőhelyes termet. A toalettek a folyosón közösen voltak mindkét csapat számára, ami nem felelt meg. Emiatt új vizesblokkot építettünk közvetlenül az öltözőhöz a SZLSZ követelményeinek pontosan megfelelő számú WC-vel és zuhanyzóval“ – magyarázta. A szövetség kérése volt az új rendelő kialakítása is a hozzá tartozó vizesblokkal. „Nemcsak a játékosok elsődleges ápolását biztosítja majd, hanem szükség esetén a stáb vagy a nézők ellátását is.“

A vendégcsapat öltözője és a rendelő már kész, az elkövetkező hetekben a hazai csapat öltözőjének felújításával fejezik be projektet. „Ha minden terv szerint halad, április végére készül el.“

A projektre Fülek a SZLSZ-től 10 000 eurót kapott, s valamivel több, mint 3000 euró önrésszel járult hozzá. A munkálatokat a városi Közhasznú Szolgáltatások vállalat (VPS) végezte.

A VPS alkalmazottjai az utóbbi évek telei alatt a stadion beltereinek fokozatos felújításán dolgoztak. Átépítették az irodákat, a tárgyalót, a játékvezetők helyiségeit, a folyosókat és a lépcsőházat, illetve a játékosok és az edző szállását. A Város a tornatermet is teljesen felújította. „Az utolsó projekttel közelítünk a belterek rendbetételének végéhez. A jövőben a tetőre és a külső részekre kell összpontosítanunk“ – mondta Visnyai.

A Füleki Városi Hivatal sajtóközleménye

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás