Hétfőn, délután két órától a magyarországi ellenzéki politikai pártok, szakszervezetek és civil szervezetek képviselői elfoglalták a Bánréve-Sajószentkirály határátkelőhely egyik, Magyarország felőli sávját. A demonstrálók így szeretnék kifejezni szolidaritásukat a néhány napja tartó magyarországi tüntetések résztvevőivel.
Mindezt Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke árulta el a 24.hu hírportálnak. Komjáthi elmondása szerint a mostani nem demonstráció, sokkal inkább a kormány lépéseivel való egyet nem értés és a múlt hét óta tartó demonstráció résztvevőivel való szolidaritás kifejezése.
A tüntetés szervezői mintegy 15 járművel elállták az említett határátkelő Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található, Magyarország felőli részét, így jelenleg csak félpályán lehet közlekedni.
Az MSZP mellett egyelőre a DK, a Momentum és a Jobbik jelezte részvételét, de a többi ellenzéki pártot is várják a határátkelőhelyhez.
A demonstrálók a Munka Törvénykönyve módosításának és a rendőrökre vonatkozó túlórának az eltörlését követelik, ezen kívül szeretnék, ha az igazságügy és a közszolgálati média független lenne, valamint, ha Magyarország csatlakozna az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz.
A budapesti tüntetéssorozat szerdán kezdődött, miután elfogadták azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében az évi 250 óra helyett 400 órát kell az alkalmazottaknak túlóraként ledolgozniuk. A vasárnap tartott negyedik, kormányellenes demonstráción több mint 10 ezren vettek részt.