78 marginalizált közösséget látogatott meg a romaügyi kormánybiztos

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos (Most-Híd) a tavalyi év folyamán összesen 78 marginalizált roma közösséget látogatott meg. Ezenkívül meglátogatott számos katasztrófa (pl. tűzvész) sújtotta területet és olyan helyeket, ahol az építmények technikai állapota miatt a lakók komoly veszélynek vannak kitéve. A romaügyi kormánybiztos 2018-as tevékenységéről szóló jelentést a kormány a szerdai, bártfai kihelyezett ülésén kapta kézhez.

A jelentés egyrészt azokat a jogi, oktatásügyi és közösségi tevékenységeket tárgyalja, amelyek a marginalizált roma közösségek helyzetének javítására irányultak, másrészt tárgyalja a romaintegrációért felelős akcióterv megvalósítását és az egyes nemzeti projektek állapotát.

A jelentést beterjesztő Belügyminisztérium egyben arról tájékoztat, hogy a szociális munkások terepmunkájával kapcsolatos tevékenységekbe a tavalyi év végéig 147 település kapcsolódott be. „219 szociális terepmunkásról és 261 terepmunkásról van szó” – teszik hozzá.

A közösségi központok létrehozására és üzemeltetésére irányuló projektbe 59 üzemeltető kapcsolódott be. A marginalizált közösségek területi jogviszonyainak tisztázására irányuló nemzeti projektet 143 település használja ki. Az iskola-előkészítőbe járó roma gyerekek számának növelésére létrehozott programba eddig 89 település kapcsolódott be.

A jelentés szerint 2018-ban is folytatódott a roma közösségek atlaszának előkészítése. „A szlovákiai roma közösségek helyzetének áttekintése 2019-től lesz elérhető” – jelezték a jelentés készítői. Hozzáteszik: a roma közösségek helyzetének statisztikai elemzésében az EU SILC is részt vesz, amely összehasonlító céllal gyűjti az EU területén létező roma közösségek bevételeinek eloszlásáról, a szegénységről és a társadalmi kirekesztettségről szóló adatokat. Az EU SILC keretén belül Szlovákiából 60 település 1000 háztartása került bele a statisztikai felmérésbe.

-tasr-

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás