Szerdán reggeltől a konszolidációs csomag második olvasatú vitáját folytatja a parlament. Kedden még az írásban bejelentkezők felszólalásai sem hangzottak el, utánuk pedig szóban is be lehet jelentkezni a vitába. A csomagról gyorsított eljárásban tárgyal a törvényhozás, a szavazást csütörtökre (október 3.) tervezik.
Az intézkedések két részből állnak, egy nagyobb törvénymódosítási csomaggal közel kétmilliárd eurót takarítana meg az állam, emellett a pénzügyi átutalási adó bevezetése közel 700 millió euró bevételt jelentene az államkasszának. A két javaslat vitáját összevonták, a pénzügyminisztérium és a kormánypárti képviselők több módosítást terjesztenek elő az eredeti javaslathoz képest, de a cél továbbra is 2,7 milliárd euró megtakarítása.
A kormány a konszolidációs intézkedésekkel csökkentené az államkassza kiadásait, így a terv szerint jövőre a GDP közel 6%-áról 4,7%-ra csökkenne a hiány. A terv része a hozzáadottérték-adó 20%-ról 23%-ra emelése, a jogi személyek adójának emelése a cég árbevételeinek megszabott szintje felett, továbbá módosul a gyerekek után járó adóbónusz és a szülői nyugdíj nagysága.
A konszolidációs csomagról tárgyal a parlament
Share.