A Most-Híd nem támogatja a Kisebbségi Kulturális Alapról szóló törvényt

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A parlamenten kívüli Most-Híd párt nem ért egyet a Kisebbségi Kulturális Alapról (KKA) szóló törvény előterjesztőinek szándékával, ahogy a jogszabály tartalmával sem, melyre úgy tekint, mint a kulturális autonómia megnyirbálására. Sólymos László, a Most-Híd párt elnöke ezért Zuzana Čaputová államfőhöz fordul.

Sólymos azt kéri az államfőtől, hogy a törvényt utalja vissza a parlamentnek újratárgyalásra, hogy legalább utólag nyíljon tér a szélesebb társadalmi vitára a javaslattal kapcsolatban – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Magdeme Klára pártszóvivő.

A Most-Híd szerint a javasolt módosítások egyenlőtlen feltételeket teremtenek a kultúra és a kreatív ipar szereplői számára. A párt azt is kifogásolja, hogy az üzleti vállalkozások teljes kizárásával a jogszabály azt az üzenetet közvetíti, hogy Szlovákiában úgy tekintenek a nemzeti kisebbségek kultúrájára, mint amely nem képes és nem alkalmas gazdasági értékeket létrehozni, és csak szűken értelmezett reprezentatív funkcióval rendelkezik.

A párt problémásnak tartja a jogalkotási eljárást is, amely mellőzte az előzetes szakmai és a társadalmi eszmecserét. A folyamatba nem vonták be a kisebbségi szervezeteket, a kormány illetékes tanácsadó szervét, a nemzeti kisebbségekért és etnikai csoportokért felelős bizottságot, ahogy a kisebbségi kormánybiztost sem. Az emberi jogokért és nemzeti kisebbségekért felelős parlamenti bizottság a javaslat tárgyalásakor nem volt határozatképes.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás