A parlament jóváhagyta az egészségügyi dolgozók bérének emelését

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Emelkedik az egészségügyi dolgozók bére, a parlament szerdán jóváhagyta az erről szóló törvénymódosítását. Az orvosok és a nővérek bérén túl emelkedik az egészségügyi intézményekben, valamint a mentőszolgálatoknál dolgozó egészségügyi személyzet fizetése is, és figyelembe veszik a ledolgozott évek számát.

A 134 jelenlevő képviselőből 132 szavazta meg a javaslatot, egy ellenszavazat volt.

A minisztérium a béremeléssel kívánja megakadályozni az egészségügyi dolgozók külföldre vándorlását vagy a pálya elhagyását, csökkenteni a szakemberhiányt és növelni az egészségügyi dolgozók számát, továbbá az egyes egészségügyi szakmákra jelentkezők számát. Emellett további cél a tömeges felmondások megakadályozása.

A ledolgozott évekbe ezentúl beleszámítódnak a külföldön ledolgozott évek is. Emellett az alapbér emelésére lehetőség lesz a szülési és az anyasági szabadság ideje alatt is. Egy gyerek után maximum három ledolgozott évet lehet beszámítani, az összes gyerek után pedig együttesen hat évet.

A béremelés és a további változások 2023. január 1-jén lépnek életbe.

-tasr-

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás