A vendéglátásban és a szállodai szektorban is 5%-os lesz a hozzáadottérték-adó – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján a Szlovákiai Szállodák és Éttermek Szövetsége, az Idegenforgalmi Szövetség és Dušan Keketi (SNS-jelölt) idegenforgalmi és sportminiszter, a sajtótájékoztatón jelen volt Andrej Danko, az SNS elnöke is. A kormány eredetileg 23%-os adót tervezett az ágazatban.
„Egyhetes nehéz tárgyalás van mögöttünk a szövetségekkel, és a lépéseink koordinálását követően sikerült elérnünk, hogy az egész ágazatban, a szállodai szektorban és a vendéglátásban is 5%-os lesz a hozzáadottérték-adó” – jelentette ki Keketi. Hozzátette, az alacsonyabb ágazati hozzáadottérték-adó egyedi lesz a V4-es régióban, és Szlovákiának kiemelt helyet biztosít. „Lengyelországban 8%-os ez az adó, Csehországban 12%, Magyarországon 5%, Ausztriában 10. Hiszem, hogy ez javítja a versenyképességünket, az ágazati szövetségek számításai szerint 15 ezer munkahelyet segít megmenteni. Emellett a helyi önkormányzatok idegenforgalmi adóból származó bevételeit is növeli” – magyarázta a miniszter.
Danko szerint „nehéz” tárgyaláson vannak túl a pénzügyminisztériummal. „Az idegenforgalmi és sportminisztérium ebben a párbeszédben is igazolta a létjogosultságát. A pénz, amit segítünk megspórolni a szállodaiparnak, az idegenforgalomnak és a vendéglátásnak, megtérül az országnak. 10 milliárd eurót termelhet az idegenforgalom és a sport területén Szlovákia” – jelentette ki az SNS elnöke.
Danko azt is leszögezte, ha a kormány konszolidációs csomagja keretében mégsem kapná meg az 5%-os adót az idegenforgalmi ágazat, az SNS blokkolni fogja a költségvetés elfogadását. „Ha ez nem valósul meg, kész vagyok blokkolni az egész állami költségvetést” – tette hozzá.
5%-ra csökken a könyvek, az e-könyvek és a hangoskönyvek áfája is
A könyvek, a napilapok, a magazinok, valamint az elektronikus és hangoskönyvek áfája is 5%-os lesz. Ezek eredetileg a megemelt, 23 százalékos adókulcs alá tartoztak volna, de ezt képviselői javaslatra kiigazították – közölte Ladislav Kamenický (Smer-SD) pénzügyminiszter a parlament csütörtöki kérdések óráján.
Rámutatott, hogy a kormány a csökkentett adókulcs alá sorol számos tételt, amely a jelenlegi 10%-ról 5%-ra csökken. Ide tartoznak majd az alapvető élelmiszerek, a gyógyszerek, a tankönyvek, a vendéglátás, a gasztronómiai ágazat és a szállásadás.
„Mindent megtettem, hogy senki ne mondhassa, Kamenický nem akarja, hogy műveltek legyenek az emberek. Sőt, többet is tettem: az e-könyvek áfája is alacsonyabb lesz” – hangsúlyozta a pénzügyminiszter, és hozzátette, a hangoskönyvek és az e-könyvek eddig a legmagasabb adókulcs alá tartoztak.
Kamenický azt mondta, nagyon oda fog figyelni arra, hogy különösen a nagy könyvesbolthálózatok hogyan fogják csökkenteni a könyvek árát. „Mindent tőlem telhetőt megtettem, és megvárom, mit fogak lépni a könyvesboltok, alacsonyabbak lesznek-e az árak 10-20%-kal” – tette hozzá a pénzügyi tárca vezetője.