December elejétől lehet a biometrikus arcképet és ujjlenyomatot tartalmazó személyi igazolványt kérni. A jelenlegi igazolványok kérvényezését november 23-án, szerdán déltől felfüggeszti a rendőrség – tájékoztatta a TASR-t Zuzana Eliášová, a belügyminisztérium szóvivője.
„Az uniós rendelet szerint növelni kell az EU állampolgárainak kiadott személyazonosító igazolványok biztonságát, és legkésőbb 2031 augusztusáig minden uniós állampolgárnak biometrikus személyi igazolvánnyal kell rendelkeznie, amely ujjlenyomatot is tartalmaz” – közölte Eliášová.
A rendőrség ezért november 23-tól 30-ig szünetelteti a személyi igazolványok kérvényezését, az ok, hogy át kell állnia az új rendszerre. Az addig kérvényezett igazolványokat a rendeletekben meghatározott határidőn belül adják ki.
A belügyminisztérium tájékoztatása szerint akik november végére kaptak időpontot a kérvény beadására, azok szerdán 12 és 17 óra között intézhetik azt, akinek nem felel meg a pótterminus, annak új időpontot kell foglalnia.
A belügyminisztérium mindenkinek azt tanácsolja, hogy az új személyi kérvényezésével várja meg a december 1-jét, utána tíz évre érvényes biometrikus igazolványt kap. A nem biometrikus személyi igazolványok legkésőbb 2031 augusztusában érvényüket veszítik, akkor is, ha ennél későbbi dátum szerepel rajtuk.