Egy lépéssel közelebb a 3+1 megyei önkormányzathoz

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A pozsonyi parlament védelmi bizottsága, miután a minap meghallgatta a két jelöltet, akik megpályázták az országos rendőrparancsnok tisztségét, Peter Kovaříkot, megbízott országos rendőrparancsnokot javasolta kinevezni, a belügyminiszter figyelmébe. A nevezett jelölt felvázolta elképzelésit, mit tenne kinevezett rendőrparancsnokként, belefoglalva a reformokat, amelyeket fokozatosan megvalósítana. Közöttük a rendőrség hálózatának átszervezését úgy, hogy a mai 8 kerületi parancsnokság helyett 3+1 magasabb területi parancsnokságot javasol: pozsonyi, nyugati, középső és keleti parancsnokságot. Amennyiben a belügyminiszter kinevezi, országos rendőrparancsnokként ez irányú tervét még ebben az évben megvalósíthatja.

Miért fontos erre odafigyelni? Néhány hónapja, a bíróságok hálózatának átalakítása – amely az igazságügyi miniszter által javasolt bírósági reformcsomag része – is a fentihez hasonló módon javasolja a közigazgatás középső szintjén, vagyis a kerületi-megyei szinten átalakítani a kerületi bíróságok hálózatát. Ha mindkét hálózati átalakítás életbe lép, nem marad más a kormány számára, mint hasonló módon átalakítani a megyei önkormányzatok hálózatát. A mai 8 megye helyett a 3+1 megyéből – Pozsony, Nyugat, Közép, Kelet – álló megyei hálózatot. Vagyis a rendőrségi hálózat átalakításával egy lépéssel közelebb kerülünk a megyei önkormányzati struktúra reformjához. Ugyanis a közigazgatás struktúrája akkor következetes, ésszerű és áttekinthető, ha az állami hivatalok és az önkormányzati hivatalok rendszere a négy szintű – országos, kerületi-megyei, járási, helyi – struktúrában mindig azonos beosztásból indul ki. Mivel várható, hogy a bíróságok és a rendőrség közepes szintű, kerületi hálózata hamarosan a 3+1-es beosztásban ölt testet, jó indoka lesz a kormánynak ahhoz, hogy erre hivatkozva, ehhez hasonlóan alakítsa át a megyei önkormányzatok hálózatát. Minderre még van ideje, hiszen a következő megyei választások 2022 őszén kerülnek sorra. Egyébként is: megszokhattuk, hogy Szlovákiában a mélyen szántó reformokat az utolsó pillanatban fogadják el.

Mi következne ebből? Amennyiben a megyehatárokat a fenti módon megváltoztatják várható, hogy Nyugat megye 3 mai megyéből tevődik majd össze: a mai Nagyszombat, Nyitra és Trencsén megyékből. Ezzel önmagában véve is legyengül szülőföldünk megyei képviselete, hiszen a mai 13 magyar Nagyszombat megyei képviselő és a mai 13 magyar Nyitra megyei képviselő immár nem 2 megye területét fogja képviselni, hanem 3 mai megye területét, a majdani összevont Nyugat megyében. Legfeljebb 26-an lesznek a maihoz viszonyítva másfélszeres új megyei önkormányzatban, hiszen valószínűtlen az erőnk megnövelése 2022 után. Vagyis megyei képviseletünk ereje ily módon is legyengülhet.

Nem is beszélve arról, hogy 2022 őszén a megyei választásokat összevonva tartják meg a helyi önkormányzati választásokkal. Ennek követkeménye az eddigieknél jóval magasabb részvétel lesz a megyei választásokon, az egész országban. Aminek következtében a Galántai, a Lévai, Rimaszombati és más határ menti járások, vagy választási körzetek északi felében feltehetőleg jóval többen vesznek majd részt a megyei választáson, mint korábban vagy mint e járások déli részében (megtapasztalva az országos választások tendenciáját). Ami maga után vonhatja megyei képviseletünk még erőteljesebb lemorzsolódását. Erre fel kell készülnünk, ám jó lenne, ha a szülőföldünkön élő választók is felkészülnének erre. Jóval nagyobb aktivitásra lesz szükség 2022 őszén, amennyiben meg akarjuk tartani szülőföldünk megyei képviseletének befolyását, erejét az új választási időszakban.

Farkas Iván, az MKP szakmai alelnöke

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás