Forró Krisztián lett a Magyar Közösség Pártjának új elnöke

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Forró Krisztián lett a Magyar Közösség Pártjának (MKP) új elnöke. Az MKP új vezetését a párt szombaton tartott tisztújító kongresszusán választották meg az Érsekújvárhoz közeli Farnadon.

Mivel a párt vezetőjéről tartott titkos szavazást megelőzően több jelölt visszalépett, a kongresszusi küldöttek két jelölt – Őry Péter, az MKP ügyvezető testületének elnöke és Forró Krisztián, a párt elnökségi tagja – közül választhattak. A kongresszuson 198 küldött vett részt, közülük 197-en szavaztak, Forró Krisztián 114, Őry Péter pedig 78 voksot kapott.

Forró Krisztián a 2016 júniusában megválasztott Menyhárt Józsefet váltja az MKP élén, aki a teljes vezetőséggel együtt, a februári parlamenti választási kudarc után mondott le, miután pártjuk – az MKP, illetve az Összefogás és Magyar Fórum törpepártok alkotta – Magyar Közösségi Összefogás néven indított közös magyar listán nem jutott be a törvényhozásba.

Az MKP új elnöke megválasztása után újságíróknak nyilatkozva prioritásának nevezte a magyarság megmaradásának segítését és az asszimiláció csökkentését, és ennek eszközeként a politikai és a társadalmi egység megteremtését említette. Egy, a közös magyar érdekképviselet létrehozásának menetrendjét tudakoló újságírói kérdésre Forró Krisztián azt válaszolta: elsőként az Összefogással akarnak tárgyalni, és szeretnének leülni a Most-Híd vegyespárt magyar ágával is. Kérdésre hozzátette: elsősorban magyar pártokkal akarnak tárgyalni, ám ha a helyzet úgy hozza, hogy a magyar közösség érdekében szlovák pártokkal is tárgyaljanak, számba veszik ennek lehetőségeit is.

Cziprusz Zoltán lett a három alelnök egyike

Az MKP Országos Tanácsának (OT) élére – amely a második legfontosabb funkciónak számít a párton belül – Köpöncei Pétert, a Lévához közeli Palást község polgármesterét választották a tisztújító kongresszus küldöttjei. A kongresszuson elfogadták a párt új alapszabályát is. Ennek alapján az MKP most megválasztott vezetése az eddig megszokott négy év helyett csak 2022 végéig kap megbízást. Az alapszabályban eszközölt további változtatások szerint a pártnak az eddigi négytagú alelnöki testülete helyett csak három alelnöke lesz, a következők: Berényi József a párt korábbi elnöke, Cziprusz Zoltán, a párt korábbi elnökségi tagja és Farkas Iván, a párt egyik korábbi alelnöke. Ugyancsak változás, hogy a párt legszűkebb döntéshozó testületének, az elnökségnek 13 tagja lesz az eddigi 17 helyett.

-mti-

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás