Hétfőtől új feltételekkel léphetnek be az országba azok, akik egy dózist kaptak

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Hétfőtől (július 19.) új szabályok érvényesek azokra a külföldről Szlovákiába érkező személyekre, akik még csak a COVID-19 elleni vakcina első dózisát kapták meg. Néhányan közülük a Szlovákiába érkezésük után azonnal, vagyis már az első napon abszolválhatják a PCR tesztet, és negatív eredmény esetén elhagyhatják a karantént. Az átmeneti intézkedés, amely két hétig marad érvényben, csak azokra vonatkozik, akik július 9. előtt vették fel az első dózist.

Ez a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) pénteki rendeletéből következik, amelyet az alkotmánybíróság döntésére reagálva dolgoztak ki a hivatal munkatársai. A TASR hírügynökséget Daša Račková, az ÚVZ szóvivője tájékoztatta.

Azok esetében, akik július 9. előtt vették fel az első adagot, a karantén elhagyásához szükséges PCR teszt árát az állam téríti. Azokra, akik július 9. után, vagyis az eddig érvényes rendelet hatályba lépését követően oltatták be magukat, nem érvényes az átmeneti intézkedés. A szóvivő kifejtette: az ő esetükben túl rövid idő telt el, és még nem rendelkeznek a minimális ellenanyagszinttel sem. Nekik tehát kötelezően házi karanténba kell vonulniuk, és leghamarabb a karantén ötödik napján teszteltethetik le magukat. Ha a teszt eredménye negatív, véget ér számukra a vesztegzár.

Azok, akik rögtön az első adag beszúrása után utaztak el külföldre, július 19-e reggeléig még anélkül hazatérhetnek, hogy karanténba kellene vonulniuk. Július 19., reggel 6 órától lép hatályba az új rendelet.

A szóvivő elmondása szerint az új rendelet értelmében teljes védettséggel rendelkezőnek azt a személyt fogják elismerni, aki már megkapta a második adag védőoltást a COVID-19 ellen, és a második dózis beadása óta eltelt legalább 14 nap, de nem több, mint 12 hónap. Ebbe a kategóriába sorolódnak azok is, akik egyadagos vakcinát kaptak, és az oltás óta eltelt legalább 21 nap, de nem több, mint 12 hónap. Teljes védettséggel rendelkezőnek fogják elismerni azokat is, akik a COVID-19 betegség leküzdése utáni 180 napon belül vették fel a védőoltás első adagját, és az első dózis beadása óta eltelt legalább 14 nap, de nem több, mint 12 hónap.

“Az új rendelet célja, hogy megelőzzük a további jelentős változásokat a határokon a fertőzőbb delta variáns terjedése miatt. Ez utóbbi már több országban is dominál. Az emberek egészségének védelme érdekében előrelátó intézkedésekre van szükség” – magyarázta Račková. Hozzátette: a gyakorlatban nem térnek vissza a 218-as számú rendelethez (az ún. háromszínű utazási szemafor), amelynek érvényességét az alkotmánybíróság megújította, mivel el akarják kerülni az esetleges “jogi vákuumot”.

Račková kiemelte: az ingázókra, valamint a 12 és 18 év közötti személyekre vonatkozó többi átmeneti intézkedés érvényben marad, a korábban megszabott határidőkkel (szeptember 1., illetve augusztus 9.).

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás