Kiírták a NEA 2023-as pályázatait

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Kiírták a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2023-as pályázatait hétfőn – jelentette be a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára Budapesten.

Szalay-Bobrovniczky Vince közölte, az összevont pályázatok beadási időszaka november 2-áig tart. Az igényelhető támogatás összege pályázati kategóriától függően 200 ezertől 4,5 millió forintig terjed. A múlt évhez hasonlóan a formailag érvényes, de nem támogatott összevont pályázatok esetében lehetőség nyílik 150 ezer forint igénylésére, amelyet a civil szervezet alaptevékenységéhez kapcsolódó működési és szakmai költségekre lehet fordítani. A helyettes államtitkár úgy fogalmazott, hogy ezt az összeget mindenképpen megkapják a civilek.

Míg 2022-ben 10,9 milliárd forintból gazdálkodott a NEA, a 2023-as keretösszeg 11,05 milliárd. Ez a legmagasabb összeg az alap fennállása óta.

Szalay-Bobrovniczky Vince jelezte, az összevont pályázatokon túl egyszerűsítettek is vannak, ezek beadási időszaka október 17-étől november 16-áig tart. Itt az igényelhető támogatási összeg 100 ezertől 350 ezer forintig terjed. Az egyszerűsített támogatás esetében a rendeletileg előírt éves bevételi értékhatár 5 millióról 7 millió forintra emelkedett.

A helyettes államtitkár közölte, öt úgynevezett kollégiumba lehet pályázni: közösségi környezet, mobilitás és alkalmazkodás, nemzeti összetartozás, társadalmi felelősségvállalás, valamint új nemzedékek jövőjéért kollégium.

A pályázati kiírások megismerhetők a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján (bgazrt.hu), valamint a Civil Információs Portálon (civil.info.hu).

A támogatásokat azok a civil szervezetek – alapítványok vagy egyesületek – igényelhetik, amelyeket 2021. december 31-éig nyilvántartásba vettek – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Vince. Megjegyezte, a civilek a jelentősen megemelkedett energiaköltségeik kompenzálására is tudnak pályázni.

Az elszámolási időszak 2023. április 1-jétől 2024. március 31-éig tart – közölte a helyettes államtitkár.

Az esemény sajtóanyagában azt írták, hogy 2020-ban több mint két és félszer annyi állami támogatás áramlott a civil szektorba, mint 2010-ben. A civil szervezetek állami támogatásának egy sajátos módja a NEA, ahová az alapítványok és az egyesületek nemcsak szakmai programjaik, hanem működési költségeik finanszírozására is pályázhatnak.

-mti-

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás