Kinyithatnak a színházak, a templomok és a fitneszközpontok

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Igor Matovič (OĽANO) miniszterelnök javaslatára bizonyos korlátozásokkal jóváhagyta a kormány járványügyi bizottsága a színházak, a templomok, a fitneszközpontok és más létesítmények megnyitását. A miniszterelnök pénteken a közösségi hálón tájékoztatott a döntésről.

Matovič tájékoztatása szerint hétfőtől (november 16.) nyitva lehetnek legfeljebb 50 százalékos kihasználtság mellett a színházak, a mozik és a templomok, a fitneszközpontok és az uszodák. 15 négyzetméterenként maximum hat fő lehet egyszerre a helyiségben. A kormányfő elmondása szerint elkezdődhet a szlovák jégkorongbajnokság és a labdarúgó bajnokság is, de egyelőre szurkolók nélkül.

A Szlovák Püspöki Konferencia (KBS) üdvözölte a templomok megnyitásáról szóló döntést. „Ha ez igaz, akkor nagyon boldogok leszünk. Nehéz időkben rendkívül fontos, hogy a hívők lelki megerősítést kapjanak” – reagált Martin Kramara, a püspöki konferencia szóvivője. Hozzátette: továbbra is érvényes a felszólítás, hogy az idősek, a betegek és a veszélyeztetett csoportba tartozók várjanak még a templomlátogatással. Hozzátette, figyelmeztetést fognak kiadni a papok és hívők számára, hogy továbbra is szigorúan tartsák be a higiéniai előírásokat.

-tasr-

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás